Munkát, de azonnal!

Gúr Nándor, a Magyar Szocialista  Párt alelnöke mai, Gurmai Zitával, az MSZP EP-képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: mostanra Magyarországon 110 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint a válság beköszönte előtt, a munkanélküliek pedig 20 ezerrel többen vannak, mint a 2010-es kormányváltáskor voltak.

A politikus kiemelte: Európában 5,5 millió fiatal éli munka nélkül az életét, Magyarországon nyolcvanezer 18-24 évesnek nincs munkája, ami az európai 21-22 százalékos részarányhoz képest magasabb, mintegy 28 százalék.

A jelenlegi kormány ezt két éve "töretlenül" nézi, ahelyett hogy cselekedne - fogalmazott Gúr Nándor hozzátéve, tovább sújtja a fiatalokat a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája, melynek következtében ma nincs az országban befektetési szándék, és ellehetetlenülnek a munkáltatók, illetve a sújtja a fiatalokat az a kormányzati szándék, mely szerint a pályakezdők a minimálbér 80 százalékáért is foglalkoztathatóak lennének. (ma a 93 ezer forintos minimálbér 61 ezer forint alatti nettó értékkel bír, vagyis a fiatal pályakezdők 47-48 ezerért dolgozhatnának).

A párt alelnöke az oktatási rendszer változásaival kapcsolatban kitért a szakképzési fejkvóta 700 ezerről 440 ezer forintra csökkentésére, a tankötelezettség kórhatárának 16 évesre történő leszállítására, a felsőoktatásban közel felére zsugorodott államilag finanszírozott helyek számára.

Gurmai Zita, a párt európai parlamenti képviselője rámutatott: az 5,5 millió európai fiatal munkanélküli megfelel Dánia teljes lakosságának. Az arányokat tekintve Magyarországon minden negyedik, míg Spanyolországban minden második fiatal munkanélküli.

A fiatal munkanélküliség okaként nevezte meg a politikus a piaci bizonytalanságot, az oktatási és képességi hiányokat, a mobilitás akadályozását - utalva az Orbán-kormány fiatalokat röghöz kötő intézkedéseire  - és a jobboldal megszorításokra épülő gazdaságpolitikáját.

Gurmai Zita vélekedése szerint a kilátástalan helyzetbe kerülő fiatalok joggal érzik úgy, hogy a társadalom kirekesztette őket, így nem véletlen, hogy rengeteg fiatal keres menedéket szélsőséges eszmékben.  


Az "osztrák csoda"

Az Európai Szocialisták Pártja egy évvel ezelőtt létrehozott egy olyan munkacsoportot, amely azzal foglalkozik, hogyan is lehetne munkahelyet teremteni ezen fiatalok számára. Európát végigtanulmányozva arra jutottak, hogy működik az "osztrák csoda", Ausztriában az elmúlt négy évben sikerült a fiatal munkanélküliek arányát a legalacsonyabbra szorítani.

Gurmai Zita elmondta: 2008-ban Ausztriában megértették, hogy a sok fiatal munkanélküli hatalmas hátrány egy ország számára, és megteremtették egy ifjúsági garancia típusú alapot, mely arra szolgált, hogy ne lehessen egy fiatal sem állás nélkül fél évig, így vagy munkát kellett neki adni, vagy képzést kellett biztosítani.



Az EP-képviselő elmondta: ha sikerül a lehető legkisebbre csökkenteni a fiatalokat érintő munkanélküliséget, akkor nemcsak a társadalmi kirekesztődés fog csökkeni, hanem többmilliárd eurót spórolhat Európa.

Gurmai Zita hozzátette: Az Európai Szocialisták Pártjának Nőszervezete felszólította az Európai Bizottságot, hogy az EU gazdasági stratégiája, az Európa 2020 Stratégia keretein belül dolgozzon ki konkrét alstratégiát a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítására, azt szorgalmazzák ugyanis, hogy erre külön források legyenek elkülönítve, és hogy az ide ítélt pénzt kizárólag a fiatalokra költsék el.

Az Európai Ifjúsági Foglalkoztatási Stratégia évente 10 milliárd euróba kerülne - mutatott rá az EP-képviselő -, így megteremthető lenne 2-3 millió új munkahely; emellett indítani kell egy állami- és magán-befektetési programot, évi 210 milliárd euróval az európai növekedés újraindítására, új munkahelyek teremtésére, valamint környezetbarát modellek kialakítására.

Az osztrák mintát szem előtt tartva minden európai fiatal számára munkát, további oktatást, avagy munkára irányuló képzést kell kínálni az oktatási intézmény elhagyásától vagy a munkanélkülivé válástól számított négy hónapon belül - jelentette ki Gurmai Zita.

A politikus szerint külön problémaként kell kezeli a fiatalok munkanélküliségén belül a nők munkanélküliségét, mert bár az európai diplomások 60 százaléka nő, továbbra is korlátozottnak mondhatóak azok a területek, amelyeken a nők elhelyezkedhetnek, az Európai Bizottságnak ezért fel kell derítenie, hogy a munkaerőpiac mely területein tornyosul a legtöbb akadály a női munkavállalók előtt.
 
Az Európai Szocialisták élen járnak a női kvóta kérdésben, hiszen 40 százalékos mutatóval rendelkeznek, ráadásul a kongresszusra készülve azt szeretnék elérni, hogy ha az elnök férfi lesz, akkor a főtitkár nő legyen, vagy fordítva - fejtette ki Gurmai Zita.