Belföld | NAV vizsgálóbizottság
2013. december 10. 12:20

NAV-ügy – Már hétfőn döntsön a parlament!

Emlékeztetett, hétfőn névszerinti szavazást kezdeményezett az MSZP a Parlamentben a NAV-ügy vizsgálatára benyújtott országgyűlési határozati javaslatról, amelyet 77 ellenzéki képviselő támogatásával és 226 Fidesz-KDNP-s képviselő ellenszavazatával nem fogadtak el.

Hozzátette: a határozati javaslat kitért arra, hogy a parlamentnek nyújtsa be a kormány a gyorsjelentését, amelyet az elmúlt egy hétvége alatt végzett a botrány vizsgálataként, a kormány vizsgálja meg, voltak-e a rendszerszintű működés során törvénytelenségek, voltak-e egyedi eljárások, és fogalmazza meg azokat a jogszabályokat, amelyek kizárnák, hogy a jövőben ugyanilyen esemény megtörténhessen.

Tóbiás József hangsúlyozta, az MSZP 48 képviselője aláírta az LMP vizsgálóbizottsági kezdeményezést, miután az ökopárt elfogadta, hogy lehet 30 olyan képviselőt találni, akik szervezetileg nem részei a Jobbik frakciójának.

Elmondta továbbá, hogy a házbizottság csütörtöki ülésén kezdeményezni fogják, hogy már jövő hét hétfőn tárgyalja meg a Ház a vizsgálóbizottság létrehozására vonatkozó javaslatot.