Nem lehet téma, ki melyik oldalon áll

Az MSZP és az LMP alaptörvény-módosítást nyújtott be az Országgyűlésnek, hogy a honvédséget terrorhelyzet esetén valóban be lehessen vetni - közölte a két párt frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője azt mondta, a keddi terrorellenes törvénycsomaggal a kormány széles jogkört kapott a magyar emberek biztonságának garantálására, ám az alaptörvény-módosítással bevezetett különleges jogrendre, a terrorveszélyhelyzetre nincs szükség.
    
Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ellenőrzés alá lehet vonni az internetet, a levélforgalmat, meghatározott területekről ki lehet telepíteni a lakosságot, betilthatják a rendezvényeket közterületeken, kijárási tilalmat vezethetnek be - részletezte a módosítást.
    
Hozzátette: a kormánynak a különleges jogrend lehetősége kellett, nem a honvédség bevethetőségének megteremtése terrorcselekmény esetén.
    
Tóbiás József szerint azért nem támogatták ezt az alaptörvény-módosítást, mert az csak a kormány hatalmi ambícióiról szól és alárendelték a kvótareferendumnak.
    
Kitért arra, hogy az MSZP hosszú szakmai előkészítés és szocialista javaslatok befogadása után megszavazta a Belügyminisztérium által készített terrorellenes csomagot. Nem lehet téma, ki melyik oldalon áll - jegyezte meg.
    
Értékelése szerint ettől naptól minden felelősség a kormányé, minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja, hatékonyan fellépjen a terrorfenyegetettséggel szemben.
    
Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője azt mondta, a szocialista és LMP-s képviselők javaslata még szélesebb körben teszi lehetővé a honvédség alkalmazását terrorhelyzet esetén, mint a Fidesz és a Jobbik által elfogadott alaptörvény-módosítás. Elmondta ugyanakkor, nem gondolja, hogy a kormány visszaélne a terrorveszélyhelyzettel. Szerinte "kommunikációs zsákutcába" navigálta magát a kormány és ezt a helyzetet valahogy meg akarják oldani, csak ehhez ellenzéki pártnak nem lehet segédkezet nyújtania.
    
Véleménye szerint a most elfogadott alaptörvény-módosítás csak "érintőlegesen" szól a honvédség bevethetőségéről terrorhelyzet esetén.
    
Hozzátette: sajnálja, hogy a Jobbik megszavazta a kormány javaslatát, mert azt szerette volna, hogy az alaptörvény-módosítást a három ellenzéki frakció együtt nyújtsa be, hiszen az elmúlt hónapokban azonos volt az álláspontjuk.
    
A két frakcióvezető kérdésre válaszolva bírálta az állami vállalatok egyes adatainak titkosításáról szóló jogszabályokat. Tóbiás József szerint fél a kormány attól, hogy az emberek megtudják a valóságot. Schiffer András azt mondta: ez a javaslat elképesztő pofon az átláthatóságnak.
  

Kapcsolódó párttagok