Nemzeti ellenőrzést a paksi bővítés felett

Az MSZP szakértői csoportot hoz létre a paksi erőműbővítést ellenőrzésére - jelentette be az  párt megbízott parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón Tóbiás József a szakértői csoport létrehozását azzal indokolta, hogy a jelen és a jövő generációinak életét, biztonságát befolyásoló veszélyes üzem létrehozásáról döntött az Országgyűlés.

Hozzátette: olyan szakértői csoportot hoznak létre, amely az építő, a beruházó, a kivitelező, a helyi vállalkozások szempontjait is figyeli, vagyis a beruházás teljes spektrumát lefedi. A szocialista politikus szerint a térség és Magyarország gazdaságélénkítésére gyakorolt hatását is szeretné látni a szakértői csoport, és nagyon fontosak az energiabiztonság mellett az emberek közérzetére, biztonságérzetére gyakorolt hatások is.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert arra szólította fel a képviselő, tegye lehetővé számára, hogy harminc napon belül megismerhesse a beruházással kapcsolatos, a tárcavezető szerint létező hatástanulmányokat.

Tóbiás József közölte, Seszták Miklós a napokban úgy nyilatkozott, rendelkezik azokkal a hatástanulmányokkal, amelyekkel a bíróság nem rendelkezett.

Az MTI azon kérdésére, hogy fenntartják-e korábbi, a beruházást vizsgáló eseti bizottsági kezdeményezésüket, Tóbiás József azt mondta, eddig egyetlenegy ellenzéki kezdeményezésű eseti bizottság létrehozását sem hagyta jóvá a parlament, ezért az MSZP létrehozza a szakértői csoportot.

Mint mondta, a csoportba biztonságpolitikai szakértőket, a beruházáshoz értő szakembereket, nemzetközi auditorcég szakembereit vonnák be.

Seszták Miklós kedden a HírTV-nek nyilatkozva kijelentette, hogy van hatástanulmány Paks 2-ről, és közzétettek minden, a nyilvánosságra tartozó információt, amely nem sérti a közérdeket. A Fővárosi Törvényszék múlt pénteki nem jogerős ítéletében elutasította az Energiaklub keresetét, amelyet az erőműbővítéssel kapcsolatban közérdekű adat kiadása miatt indított az NFM ellen. Az indoklás szerint azért, mert az igényelt előkészítő dokumentumok nem készültek el.