Belföld, Külföld | honvédség
2014. november 30. 12:56

Orbán szavahihetősége Litvániában maradt

Magyarország a védelmi kiadások tekintetében is kifejezetten rosszul teljesít - hangsúlyozta Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus példaként említette, hogy 2014-ben a GDP 0,79 százalékát, 2015-ben már csak a 0,75 százalékát teszi ki a honvédelmi kiadásokra előirányzott kiadási főösszeg. 

Demeter Márta felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét végén Vilniusban azt mondta: "most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások". Magyarország nem olyan gazdag ország, amely "a mellényzsebéből előránthat tíz- meg húszmilliárd forintokat, de amit vállaltunk, azt teljesítjük." 

Ezzel szemben a képviselő szerint a "szomorú tény" az, hogy a 2015-ös költségvetési javaslat alapján "a kormány egyáltalán nem teljesíti, amit ígért".

A szeptemberi walesi NATO-csúcson tett vállalások jó részének teljesítéséhez szükséges források nincsenek a 2015-ös költségvetési javaslatban - emelte ki. 

Demeter Márta azt mondta: a benyújtott javaslat szerint az alapfeladatok ellátására, a működés érdemi javítására 2015-ben mindössze 1,5 milliárd forint többletet biztosít a honvédelmi tárca. Ez "olyan minimális növekmény, amely semmire sem elég, főleg azok után, hogy az elmúlt négy évben százmilliárdokat vettek el a honvédség költségvetéséből" - mondta a szocialista képviselő.

A pápai bázisrepülőtér további fejlesztésére ígért 20 milliárd forint sincs benne a 2015-ös költségvetési javaslatban - tette hozzá Demeter Márta, megjegyezve, hogy ezt az erről szóló parlamenti vitában a honvédelmi miniszter is elismerte és "technikai okokkal magyarázta".

A képviselő kitért arra is, hogy a helikopterflotta megújításához szükséges beszerzés megvalósítására sem látható forrás a jövő évi költségvetési javaslatban. A Magyar Honvédség helikopterei rövid időn belül a "földre kényszerülhetnek", az MSZP ezért elvárja, hogy mielőbb írjanak ki valódi versenyt biztosító, nyilvános tendert, és erről érdemben egyeztessenek a parlamenti pártokkal, mivel ilyen beszerzésnek ciklusokon átívelő hatása van - hangsúlyozta.

Demeter Márta felhívta a figyelmet arra, hogy ha a miniszterelnöknek tényleg fontos Magyarország biztonsága, akkor a NATO-csúcson tett ígéretek teljesítésére szánt források jelenjenek meg a 2015-ös költségvetési javaslatban, "így garantálva mind a magyar társadalom, mind szövetségeseink számára, hogy Magyarország elkötelezett a biztonság fenntartásában".