Belföld | előregisztráció IMF
2012. szeptember 07. 14:58

Orbán Viktor nem veszi észre

A szocialisták frakcióigazgatója Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető pénteki közlésére reagálva elfogadhatatlannak nevezte az önkéntes választási feliratkozás bevezetését.

Tóbiás József emlékeztetett arra: 2010-ben a magyar gazdaság olyan pályán volt, amely már túl volt a 2008-as legsúlyosabb világgazdasági válságon és nem kellett igénybe venni az egyébként rendelkezésre álló IMF-hitelkeretet. Ezt követően azonban 2 év unortodox gazdaságpolitika hatására mégis itt van újra az IMF - mondta.

Az MSZP szerint a kormánynak és a miniszterelnöknek nem riogatnia kell, nem bűnbakot kell keresnie, hanem változtatnia kellene és felelős gazdaságpolitikát kellene folytatnia.

Rogán Antalnak a sárvári kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülésen tett bejelentéseivel kapcsolatban az ellenzéki politikus leszögezte: az MSZP számára elfogadhatatlan az előzetes regisztráció bevezetése a választási rendszerben és erről tárgyalni sem hajlandóak. Tóbiás József szerint ezzel a változtatással a Fidesz célja az, hogy "kiszűrje a választási rendszerből a véletlenszerű elemeket, mint például azt, hogy nem a Fidesz nyer".

Hozzátette: "álságos és hiteltelen", hogy mindezt a demokrácia szélesítésének szándékával indokolja a Fidesz, miközben a kormány az elmúlt két évben az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács és a munkavállalók jogköreit és érdekeit is jelentősen csorbította intézkedéseivel.

Tóbiás József szerint az sem igaz, hogy a feliratkozásra a határon túli választók miatt van szükség, hiszen ezt a jelenlegi rendszerben is meg lehetne oldani a külföldön szavazók mintájára.