Őrültség lenne kimaradni a megállapodásból

Az MSZP elnöke szerint előrelépés, hogy a miniszterelnök "visszakozott, megváltoztatta álláspontját", és a parlamentre bízná a döntést, de hangsúlyozta, hogy az országgyűlési többség az elmúlt másfél évben mindig a kormányfő akaratának megfelelően szavazott, így ez a javaslat szerinte álságos.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: "az önfejűségnek és a hülyeségnek is van határa", ezért üdvözlik, hogy a csütörtök esti határozott kormányzati elutasításból péntek reggelre "egy talán lett".

A szocialisták elnök-frakcióvezetője elmondta: az MSZP támogatja, hogy Magyarország csatlakozzon az új kormányközi szerződéshez, ennek elmulasztása szerinte őrültség lenne és beláthatatlan gazdasági-pénzügyi következményekkel járna.

Ezt egyebek mellett azzal indokolta, hogy a magyar gazdaság erősen függ Németországtól - amely a megállapodás egyik kezdeményezője -, illetve hogy a kormánynak az Európai Unióval is meg kell állapodnia a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokkal egy időben. Ugyancsak érvként említette, hogy Magyarország hagyományosan az európai integráció bővítése és mélyítése pártján állt, a mostani kormányálláspont viszont euroszkeptikusként értékelhető.

A szerződés aláírása mellett szól Mesterházy Attila szerint az is, hogy annak fő célja - a költségvetési fegyelem - összhangban van a kormány által hangoztatott és az új alaptörvényen is rögzített törekvésekkel. Aláhúzta, hogy az integráció mélyítése csakugyan a nemzeti szuverenitás egy részének feladásával jár, de ez végső soron stabilitást, növekedést és fejlődést eredményez a résztvevő államoknak.

Ezzel kapcsolatban kifejtette azt is: a nemzeti érdekek képviseletére akkor van esély, ha a magyar kormány vezetői ott ülnek annál az asztalnál, ahol a döntéseket hozzák. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor most ezt kockázatja.

MSZP: Lázár megmondta az államfőnek, hogy kit kell jelölnie

Az MSZP elnöke szerint igazolódott korábbi aggodalma: Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mondta meg Schmitt Pálnak, kiket jelöljön a Kúria és az Országos Bírói Hivatal (OBH) élére, az államfő pedig végrehajtói szerepbe kényszerülve eleget tett a kérésnek.

Mesterházy Attila azt mondta: színjáték volt az az egyeztetés, amelyet kedden a Sándor-palotában tartott a köztársasági elnök a parlamenti pártok vezetőivel. Schmitt Pál úgy tett, mintha érdekelné az ellenzék véleménye, de az új bírósági vezetők személyéről nyilvánvalóan a Fidesz-frakció döntött - jelentette ki. Hozzátette, hogy a jelölteket később véleményezik, megjegyzései az eljárásnak szólnak.