Belföld | parkolás közlekedés főváros
2012. május 04. 12:29

P+R helyett...?

Pál Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi ferencvárosi alpolgármester a helyszínen, a Soroksári út közlekedési csomópontjában, a Rákóczi híd mellett szállítmányozási konténerekből kialakított építmény- és parkegyüttes előtt pénteken tartott sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a területet a főváros 1998-ban megvásárolta, majd rendezési tervében négyszáz férőhelyes P+R parkoló helyszínéül jelölte ki. A kerület ezt elfogadta, a főépítész pedig úgy foglalt állást, hogy a terület más hasznosítására nincs lehetőség - jelezte.

A politikus elmondta, a főváros vezetésétől várnak választ, hogy a hatályos szabályozási tervvel szemben a tulajdonjog rendezése után miért nem parkoló létesült a jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező - a ráckevei HÉV közvágóhídi végállomása szomszédságában fekvő - területen. Rákérdezett arra is, miként döntött a főváros arról, hogy szórakozóhely kialakítására ad ott lehetőséget, írtak-e ki pályázatot, és egyeztettek-e a ferencvárosi önkormányzattal.

Pál Tibor hozzátette: politikai és szakmai egyetértés van abban, hogy Budapesten több P+R parkolóra lenne szükség, most mégis meghiúsult egynek a létrehozása, ahol naponta autósok százai tehették volna le a gépkocsijukat, és utazhattak volna tovább tömegközlekedéssel. Szerinte ez rossz döntés volt.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a környéken nincs megfelelő parkolási lehetőség, a Budapest Park csütörtöki nyitórendezvénye alatt is sokan szabálytalanul, balesetveszélyes helyen álltak meg.

A szocialista képviselő azt is hangsúlyozta, hogy közelben, a Soroksári úton kifelé jó néhány olyan magánterület van, amely alkalmas lenne egy szórakozóhelynek otthont adni, így kérdéses, hogy a Budapest Park miért önkormányzati területen jöhetett létre.

A Rákóczi híd mellett felépült Budapest Park csütörtökön csak részlegesen nyithatott meg. Délután azt közölték az MTI-vel, hogy bár minden szükséges hatósági engedéllyel rendelkeznek, a IX. kerületi jegyző ellenjegyzésének hiányában nem tarthatnak nagyrendezvényeket. Ezért úgy döntöttek, hogy a nagyszínpad koncertjeit egyelőre lemondják, csupán két kisebb helyszínt nyitnak meg, legfeljebb ezer fős közönségnek.

A ferencvárosi jegyző szerint több aggály is felvetődött a Budapest Park működésével kapcsolatban, az engedélyeztetési eljárások pedig még folyamatban vannak. Nagy Hajnalka közleménye szerint a fővárosi és az ez alapján készült kerületi szabályozási terv az ingatlanra 400 férőhelyes P+R parkoló kialakítását írja elő, ez pedig nem építési engedélyhez kötött eljárásban is érvényes, nincs lehetőség a tervtől eltérő hasznosításra. A közlemény szerint a főépítészi állásfoglalásról a kérelmezőt is értesítették.

A tájékoztatás szerint a rendőrség szakhatósági nyilatkozata köz- és közlekedésbiztonsági szempontból is aggályosnak tartja a rendezvényhelyszínt, közvetlen parkolási lehetőség hiányában a gépjárművek megállása veszélyeztetheti az érintett útszakaszokon közlekedők biztonságát.

A jegyző kiemelte: az állásfoglalások birtokában jogszerűen legkésőbb május 29-ig kell döntést hozni az ügyben. Mint írta, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint zenés, táncos rendezvényt csak jogerős rendezvénytartási engedély birtokában lehet tartani, ám jelen esetben még az alaphatározat kiadása sem történt meg.