Belföld, Gazdaság | kormánypropaganda NFÜ
2013. október 28. 16:33

Pénzbehajtásba kezdett az NFÜ

Emlékeztetett: az Európai Unió augusztusban megbüntette Magyarországot, és arra kötelezte a magyar kormányt, hogy 75 milliárd forintot költségvetési forrásból fizessen ki nyertes uniós pályázóknak. Ez az összeg azonban a szocialista politikus szerint hiányzik a költségvetésből, és az állam most ezt a hiányzó pénzt akarja beszedni a vállalkozásoktól.

Hangsúlyozta: az igazi feladat az lesz, hogy 2 év múlva, a teljes uniós pályázati rendszer elszámolásakor "ne kelljen nagyjából ezermilliárd forintnyi" beruházást állami forrásból befejezni.

Kifejtette: jelenleg az állam havonta 120 milliárd forintnyi elnyert támogatást tud kifizetni, ami a következő két évben 2800 milliárd forint kifizetését jelentheti, míg összesen még 3800 milliárd forint támogatásra jogosult az ország. Vagyis az MSZP számításai szerint durván ezermilliárd forintnyi fejlesztés félbe fog maradni, ezeknél pedig vissza kell majd fizetni az elnyert támogatást.

Harangozó Gábor szerint a késlekedés oka, hogy a kormányváltás után egy évre leállította a Fidesz a pályázati rendszert és a kifizetéseket, valamint, hogy nem gyorsultak a magánszektorhoz hasonlóan az állami és önkormányzati fejlesztések.