mszp.hu | Belföld | Magyar Nemzeti Bank Quaestor
2015. október 08. 16:31

Quaestor-botrány: Az igazságügyi tárcánál teljes a fejetlenség

Sok még a homályos részlet a Quaestor-ügyben - erről Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, hogy míg Trócsányi László miniszter egy neki írt levélben elismerte, az alkotmánybírósági eljárástól függetlenül már rég ki kellett volna fizetni a Quaestor-károsultakat, addig Vízkelety Mariann, az igazságügyi tárca új államtitkára - meghazudtolva a miniszterét - ennek éppen az ellenkezőjét állította.

A képviselő szerint az MSZP szívesen segít, ha a fideszes bandaháború hátráltatja a kormányt a megfelelő források megtalálásában. Meg is említette például a Magyar Nemzeti Bankot, aminek nemcsak a felelősségét kellene kimondani az ügyben, hanem közigazgatási jogkörben okozott kár miatt is helyt kellene állnia.

Szakács László hozzátette, hogy Trócsányi és Vízkeleti egymásnak ellentmondó álláspontja egyértelműen az alkalmatlanság jele, és a miniszternek menesztenie kell az államtitkárát.

A képviselő szerint a felszámoló által indított perekben sem látni tisztán: míg egy 77 éves nyugdíjast bepereltek bennfentes információk birtoklásáért, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium ellen nem indult eljárás, pedig kalandos körülmények között kapták vissza az adófizetőknek azt a pénzét, amit a Quaestorban tartottak. Abban a kérdésben sem látni még tisztán, hogy a misztérium által kivett 3 milliárd 800 millió forint mennyiben járult hozzá a Quaestor csődjéhez - mondta Szakács László.

Kapcsolódó párttagok