Quaestor-ügy: Polt Péter dolgozzon, vagy mondjon le!

A károsultak jogosan háborodnak fel azon, hogy az ügy végén még Tarsoly Csaba fog nevetni, hiszen eltűnt 220 milliárd forint, őt pedig házi őrizetbe engedték, a büntetőeljárás bukdácsol – mondta Szakács László országgyűlési képviselő a Quaestor-ügy károsultjainak tüntetésén, a Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatón.

A politikus felszólította nyomozóhatóságot, hogy az eltűnt hatalmas összeg hollétét ne leplezze, ennek a látszatát is kerülje el: nyomozza ki, hol van 32 ezer károsult pénze és gyanúsítsák meg az összes elkövetőt. Ha erre nem képes a Polt Péter által vezetett ügyészség, netán másban érdekelt, akkor a legfőbb ügyész mondjon le – követelte a Szakács, rámutatva, hogy addig szerencsétlenkedett az ügyészség, amíg Tarsoly Csabát előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezték, ahonnan rendszeresen eltávozást kap, sőt Szakács szerint „azt hallani”, hogy autóval járkál a városban. Megjegyezte, hogy először a vádiratot nem tudták megfelelően benyújtani, majd ki kellett zárni az eljárásból a vád alapját jelentő szakértői véleményt szakértőstül.

A tüntetésre azért került sor, mert a Quaestor-károsultak most kapták meg azt a levelet a Kárrendezési Alaptól, amelyből kiderült, hogy kártalanításuk befejeződött – végül átlagosan a követelésük 20-25 százalékához jutottak hozzá, a többi átszállt az államra.

Kapcsolódó párttagok