Belföld, Gazdaság | élelmiszerárak drágulás rezsi
2013. július 23. 16:29

Rezsicsökkentés vagy rezsicsökkenés?

Erről Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott, "rezsicsökkentés volt, de rezsicsökkenés nem". Elmondása alapján ugyanis a háztartások rezsijébe nem csak az a "néhány közszolgáltatás tartozik bele, amit a Fidesz annak gondol", hanem számos egyéb olyan költség is, amely a családok megélhetését biztosítja. Példaként említette a munkába- és iskolábajárás költségeit, valamint a tankönyvek és az alapvető élelmiszerek beszerzését.

Lukács Zoltán szerint mindezen termékek és szolgáltatások a Fidesz rossz gazdaságpolitikájának eredményeként drágultak az elmúlt időszakban, így hiába támogatták maguk is a kormány rezsicsökkentését, a lakosság megélhetési költségei több mint duplájára emelkedtek.

A szocialista politikus erre hivatkozva azt kérte a kormányoldaltól, hogy fontolják meg a témában korábban benyújtott indítványaikat, amelyeket most ismételten elővesznek majd. Javaslataikra példaként hozta fel az alapvető élelmiszerek áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentését, valamint a lakóépületek, kiemelten a panelházak szigetelését, amivel számításaik szerint 30-40 százalékkal csökkenthetőek lehetnének a fűtésköltségek, miközben ezres nagyságrendben jönnének létre új munkahelyek a kis- és középvállalkozások körében.