Spekulánsokat juttat földhöz a fideszes program

Az MSZP szerint kockázatos az állami földek tervezett eladása, továbbá a spekulánsok, a Fideszhez közel álló körök juthatnak majd földterületekhez így, és ráadásul az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelkonstrukciójával is problémák vannak.

Beke Károly, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja, a párt agrár- és vidékpolitikai tagozatának elnöke pénteken Budapesten azt mondta, nem a földművesek tömkelegét, hanem tízezer spekulánst juttathatnak földhöz a program keretében. A tagozat ülése után tartott sajtótájékoztatón közölte azt is, az MFB hitelkonstrukciójával is problémák vannak, mert uniós rendelkezések is tiltják, hogy a pénzintézet kereskedelmi banki tevékenységet folytasson.
    
Beke Károly jelezte, mindent elkövetnek azért, hogy ez a "földlopás" ne valósuljon meg, és hétfőn ott lesznek az LMP Kossuth téri tüntetésén.
    
Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke emlékeztetett arra, hogy a földtörvény brüsszeli eljárás alatt áll és egyre inkább úgy néz ki, hogy meg fog bukni és nem fogja megvédeni a magyar földet a külföldi befektetőktől. Ha megbukik a törvény, és megvalósul az állami földek eladása, akkor akár külföldiek kezébe is kerülhet a magyar föld - mutatott rá, igen kockázatosnak nevezve ezért a földeladást.
    
Ő is azon a véleményen volt, hogy spekulánsok és Fideszhez közel álló körök juthatnak földekhez.
    
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese úgy értékelt: a Földművelésügyi Minisztérium eddigi tevékenysége botrányoktól hangos. Példaként a területalapú támogatások "lenyúlására szerveződött maffiát", a földpályázatokat, a minisztérium egyik cégének, a TIG-nek egy brókercégnél elvesztett pénzét, illetve a Fiatal gazda pályázatot említette.