Belföld, Gazdaság, Külföld | EP2014 vita Jobbik
2014. május 21. 13:02

Szanyi Tibor vitára hívja Pelczné Gáll Ildikót

Vitára hívja szombat délutánra Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti listavezetője Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz EP-listavezetőjét. Ezt a szocialista politikus jelentette be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, miután ülésezett a párt országos választási bizottsága.

Szanyi Tibor szerint egy választási időszakban a kormánypárt nem teheti meg, hogy "flegmán elbújjon a választók elől". A vitára hívást azzal is indokolta, jelenleg az EP-ben működő magyar pártok közül a Fidesznek és az MSZP-nek van lehetősége arra, hogy frakcióhoz tartozzon.

Ez olyan, mint egy állásinterjú, aki nem megy el, az nem érdemli meg, hogy felvegyék - indokolt.    

Közölte, a szombat délután 6 órakor kezdődő vita közvetítéséhez lehetőség szerint szeretnék igénybe venni a Magyar Televíziót, de ha a "televízió ismét megszegné közszolgálati kötelezettségét" és nem ad ennek teret, akkor gondoskodnak arról, hogy egy országos lefedettségű média segítse a vita közvetítését.

A listavezető bejelentette azt is, hogy az MSZP részt vesz a péntekre tervezett választási vitán, és bízik abban, hogy az nyolcpárti lesz, vagyis részt vesz rajta a Fidesz és a Demokratikus Koalíció is.

Hozzátette: ő maga képviseli az MSZP-t. Mint mondta, a vitán az a céljuk, hogy felnyissák a választók szemét, hogy bebizonyítsák, a Fidesz méltatlan, a Jobbik pedig alkalmatlan a nemzeti érdekek képviseletére.

Szanyi Tibor szerint ahhoz, hogy "az ordas nézeteket valló náci ellenfeleiket" kiszorítsák, az összes többi demokratikus erő akarata is szükséges.

Véleménye szerint azzal, hogy a Magyar Televízió nem közvetíti a vitát, súlyosan sérül "a kormány által ellenőrzött közmédia" maradék függetlensége is.

Beszélt arról is, hogy a Fidesz - amely nem reagált a kezdeményezésre - gyáva hozzáállást tanúsít, a parlamenti választáshoz hasonlóan se programja, se érvei, "egyetlenegy nagyképű lehetőségük van, pöffeszkedve megfutamodni a vita elől".

Szanyi Tibor elmondta, a következő napokban intenzíven kampányolnak. A kampány innovációjának nevezte, hogy szakítottak a délutáni lakossági fórumok gyakorlatával, majdnem minden rendezvényük szabadtéri volt.

Kérdésre válaszolva beszélt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletéről a tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatban. Szanyi Tibor azt mondta, a kormány nem tudta megvédeni a magyar törvények igazát. Hangsúlyozta, hogy egy 15 éves jogintézményről van szó, ami már az ország európai uniós csatlakozásakor is létezett.

Az EP-listavető szerint személyesen Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszteré a felelősség, mert ő járt el ebben a perben a magyar állam részéről.

Hozzátette: többszörös pofont kapott Orbán Viktor és kormánya, nem képes képviselni és megvédeni sem Magyarországot, sem a magyar jogrendet, sem a magyar embereket, helyette sokadszorra buktak el.