Belföld | kétharmad
2014. december 08. 16:10

Teljes ellenzéki jelenléttel akár megakadályozható egyes jogszabályok elfogadása.

Az MSZP teljes létszámmal lesz jelen a parlament jövő heti ülésén és a többi ellenzéki pártot is erre kéri, így ugyanis egyetlen kormánypárti távolmaradása esetén megakadályozható a sarkalatos törvények megszavazása.

Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető-helyettes hétfőn Horváth Imre frakciótársával beszélt erről sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy a nemrég megválasztott képviselő lette az esküt a Ház előtt.
    
Harangozó Tamás óriásinak nevezte az ellenzéki jelenlét tétjét, mert azzal megakadályozató például a "trafimutyi" folytatásáról szóló jogszabály elfogadása, amely "állami kézbe veszi a kiskereskedelem ellátását, és ez az állami kéz odaadhatja egy baráti kéznek a lehetőséget". Hozzátette: más salátatörvénybe, vagy akár a honvédelmi törvény módosításában is vannak kétharmados passzusok.
    
Elmondása szerint jelenleg 198 képviselője van az Országgyűlésnek, így teljes ellenzéki jelenlét esetén a kormányoldal csak az összes képviselőjével tud kétharmados többséget biztosítani.
    
Arra a kérdésre, van-e tudomása arról, hogy a kormányoldal ne tudná biztosítani a kétharmadot, úgy felelt: bármi megtörténhet, még az is, hogy Rogán Antal megcsúszik a lépcsőn, és pont a szavazás alatt kell ellátni.