Tudatmódosító szer hatása alatt nyilatkozott Orbán

Burány Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a miniszterelnök pénteken, a Facebookon közzétett videóüzenetében bejelentette: Magyarország megnyerte a válságkezelésről szóló, másfél évig tartó brüsszeli vitát.

"Mi a nyugdíjakat megvédtük, a béreket nem csökkentettük, hanem emeltük és megszorítás helyett inkább újjászerveztük az országot" - idézte a kormányfőt az ellenzéki képviselő, majd úgy folytatta, "nehéz szavakat találni ezekre a kijelentésekre".   

Elmondta, Orbán Viktor már kizárólag saját szavazótáborához szól, akik kritika nélkül elfogadnak bármit, ettől eltekintve azonban szerinte "ilyet csak olyan mondhat, aki valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll".    

A miniszterelnök állításait sorra véve Burány Sándor kiemelte: a nyugdíjak területén "nem történt más, minthogy az Orbán-kormány betartotta a törvényeket", miközben a hosszú távú nyugdíjkilátások kedvezőtlenné váltak azt követően, hogy a kabinet "egyszerűen lenyúlta" mintegy hárommillió ember nyugdíjmegtakarításait.    

Burány Sándor szerint nehéz nevetés nélkül megállni Orbán Viktor bérekre vonatkozó mondatát is, mivel szerinte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is azt mutatják, hogy csökkentek a nettó reálkeresetek és -bérek a kormány gazdaság- és adópolitikája miatt. "Ezek után szemrebbenés nélkül azt állítani, hogy emelték a béreket, ehhez igazán vastag bőr kell" - fogalmazott.   

A szocialista képviselő a kormány "sajátos szóhasználataként" értelmezte, hogy rendre az ország újjászervezéseként értelmezi a szocialisták szerint két éve folyamatos megszorításokat. Mint mondta, a kabinet inkább újra írja a magyar nyelv értelmező szótárát, csakhogy ezt ne kelljen bevallania.