Újabb botrány – most már meg kell szólalnia az elnöknek

Tóbiás József személyes találkozót kért a köztársasági elnöktől, Burány Sándor újabb jegybanki botrányra hívta fel a figyelmet, és természetesen Gyurcsány Ferenc is választ kapott.

A jegybankelnökkel szembeni közbizalom megszűnt és helyét a gyanú vette át – mondta Tóbiás József a Burány Sándorral közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön. Az MSZP elnök-frakcióvezetője úgy vélte, beszédes, hogy sem Orbán Viktor, sem Matolcsy György, sem a Fidesz, de még a köztársasági elnök sem szólalt meg azzal kapcsolatban, hogy egy demokratikus jogállamban egymilliárd dollárt próbáltak eltüntetni a közvagyonból, azaz 260 milliárd forintot barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek osztottak szét.

Személyes találkozót kért a pártelnök Áder Jánostól

Tóbiás József ezután kijelentette, személyes meghallgatást kér Áder Jánostól, hogy megtudja: a Fidesz-frakcióban elhangzottak szerint a párt politikai játékszere, vagy a köztársaság maradékának őrzője akar lenni. Kérte a köztársasági elnököt, bármilyen nehéz is, vessen véget a némaságnak, mert az embereknek az állami intézményekbe vetett bizalma miatt ez nagyon fontos.

Az újabb MNB-botrányban Trócsányi is érintett

Burány Sándor szintén a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kapcsolatos ügyekről beszélt. Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Tóth Bertalan képviselőtársával közösen kiperelt adatok között szerepelt az az értékbecslés is, amely alapján az MNB megvásárolta az Eiffel Palace-t.

A képviselő emlékeztetett, hogy a vételár 45,3 millió euró volt, amin az offshore-hátterű ingatlanos cég 4,5 milliárd forintos nyereséget realizált. Az értékbecslést a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda rendelte meg, tehát az igazságügy miniszter is érintett ebben a botrányban.

Az adatok alapján világos, hogy előbb szabták meg az árat, és ehhez hoztak létre minden dokumentumot, ami ezt a vételárat igazolta – jelentette ki Burány Sándor, és felhívta a figyelmet arra, hogy ez az ár azonban jóval a piaci fölött van, ezzel pedig kárt okoztak a magyar adófizetőknek.

Orbán és Gyurcsány helyett remény és esély kell az országnak

Újságírói kérdésre válaszképpen Tóbiás József az MSZP nevében visszautasította Gyurcsány Ferenc árulásvádját. A pártelnök kijelentette, arra, hogy egy tíz évvel ezelőtti ügy ilyen erőszakosan fenn akar maradni, csak azt mondhatja: olyan Magyarországot szeretne, ahol Orbán és Gyurcsány már csak a múlt, mert Magyarország jövője nem ezen a két emberen múlik, hanem azokon, akik ma létválságban vannak, és hajlandóak hinni egy másik Magyarországban. Az MSZP-nek pedig az a feladata, hogy reményt és esélyt adjon egy igazságosabb, szabadabb Magyarországnak, ahol a politika visszanyeri a valódi létjogosultságát.

Az árulás vádját visszautasítom – hangsúlyozta, és rámutatott, hogy miközben Orbán pezsgőt bont, Gyurcsány megemlékezik, Vona szakad, az MSZP-t az érdekli, hogy mi van a magyar emberekkel.

Tóbiás József - Olyan Magyarországot szeretnék, ahol Orbán... | Facebook

Az árulás vádját visszautasítom. Ma Orbán pezsgőt bont, Gyurcsány megemlékezik, Vona szakad, viszont minket az érdekel, hogy mi van a magyar emberekkel. Olyan Magyarországot szeretnék, ahol Orbán és Gyurcsány már csak a múlt; Magyarország jövője nem ezen a két emberen múlik.