Valódi népszavazás – sikeres az aláírásgyűjtés

Látszik, hogy Áder János is támogatja a lopásgátló népszavazást, amivel megakadályozhatjuk, hogy a föld állami tulajdonból magánkezekbe, „haverokhoz és rokonokhoz” kerülhessen – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke Sallai R. Benedekkel, az LMP képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Az MSZP elnöke ezt arra alapozza, hogy Áder János visszaküldte az Országgyűlésnek azt a törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kormány a kárpótlásban ki nem osztott területeket, illetve természetvédelmi területeket is állami tulajdonba vonja, hogy aztán azt eladhassa.

Tóbiás József megköszönte az LMP aláírásgyűjtésben nyújtott segítségét és kijelentette, mostanra összegyűlt a szükséges számú aláírás, ami lehetővé teszi, hogy Magyarországon valódi népszavazásra kerüljön sor.

Látva a február 23-án a Nemzeti Választási Iroda előtt történteket, látva, hogy az elmúlt hónapokban egyetlen intézmény sem mondta ki, hogy kik akadályozták meg Nyakó Istvánt abban, hogy népszavazási kérdést adhasson le időben, nincs bizalom az NVI és a kormány irányában, ezért az MSZP a következő napokban is intenzíven gyűjt, nehogy a hatalom megakadályozza a valódi népszavazást - fogalmazott.

Sallai R. Benedek örömtelinek nevezte, hogy talán már idén ősszel véleményt mondhat a magyar társadalom a Fidesz-KDNP agrár- és vidékpolitikájáról.

A képviselő elmondta, hogy bár pártja elkötelezett az önálló indulás mellett 2018-ban, de ilyen ügyek mentén igenis elképzelhető az együttműködés, és a fontos társadalmi célok közös megvalósítása.

Sallai R. Benedek hozzátette: a Fidesz népszavazási kezdeményezése a Fideszről szól, míg Gőgös Zoltán termőfölddel kapcsolatos népszavazása a magyar vidékről és a magyar földről szól.

Végezetül ő is megköszönte mindenkinek a segítséget, aki hozzájárult az aláírások összegyűjtéséhez, külön kiemelve az Élőlánc Magyarországért erőfeszítéseit. 

MTI Fotó: Kovács Tamás

Kapcsolódó párttagok