Címke: áfacsökkentés
Gratulálunk, sikerült! – az áfa csökken, az ár nem

A kormány tegnapi bejelentése a sertésáfa csökkentéséről azoknak kedvez, akik féldisznóval a hátukon szoktak hazajárni a piacról. Magyarország jobban teljesíthet – a cipekedésben.
Meddig várnak még az áfacsökkentéssel?

Türelmetlenül várjuk, meddig vár még a Fidesz a lakosság és a szakma által is elvárt áfacsökkentéssel.
Szükség van az élelmiszerek áfájának csökkentésére!

Az MSZP közel egy éve indította el az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követelő aláírásgyűjtését. A kormányzat kusza kommunikációjából egy ideig az derült ki, mintha támogatnák az MSZP ezzel kapcsolatos törvényjavaslatát. A legújabb hírek szerint azonban mégsem foglalkoznak a kérdéssel.
A Fidesz nem akar segíteni a szegényeknek

A Fidesz újra elsöpörte az MSZP élelmiszeráfa-csökkentő javaslatát. Úgy tűnik, a kormánypárt nem akar segíteni a leginkább rászorulókon. Erről hétfőn döntött az Országgyűlésben a kétharmados többség.
A Fideszt nem érdekli a családok megélhetése

Kár, hogy az agrárkamara fideszes elnöke nem tagja a költségvetési bizottságnak. Két hete ugyanis már ő is azt javasolja, amit az MSZP két éve: az élelmiszerárak azonnali csökkentését. A családok megélhetését és a hazai élelmiszerfeldolgozó-ipart sújtó 27 százalékos áfa mégsem csökken.
A helyzet tarthatatlan

A sertés- és baromfihús, valamint a zöldség-gyümölcs után már a tojástermelők is radikális áfacsökkentésben bíznak. Ha ez nem történik meg, az Orbán-kormány által európai rekordszintre emelt áfa - inkább előbb, mint utóbb - megfojtja a magyar élelmiszeripart és elszabadítja az élelmiszerárakat.
Itt az idő! – csökkenteni az áfát

Örömteli, hogy a Fidesz végre kezdi felmérni, mekkora bajt csinált a gazdaság- és adópolitikájával nem csak a magyar háztartásoknak, hanem a munkavállalók tízezreit foglalkoztató agráriumnak is.