Címke: Baja
XX. Nagy Attila Középiskolás Szavalóverseny, Bács-Kiskun megye, Baja
Szabad sajtót! Szabad választásokat!
Baján a közösségi sajtó az önkormányzat cége kiadásában jelenik meg. A TV, a rádió, az önkormányzati lap, az önkormányzathoz köthető internetes oldalak, profilok, honlapok mind az önkormányzat cégének felügyelete és közvetlen irányítása alatt vannak. Kétségtelen, hogy ez a helyzet azt eredményezi, hogy az önkormányzati tájékoztatás kontroll mentesen egyoldalúan, egy politikai szervezet álláspontját tükrözi, a választási kampány időszakában is. A civil akció a képeken látható formában is megalapozott, tényszerű, jogos.
Király György közleménye
A mai napon az MSZP elnökének kérésére tájékoztattam őt és munkatársait a bajai választási csalásokkal összefüggésben nyilvánosságra került videofelvétel kapcsán a személyemet érintő információkról, vádakról.
Büntetőfeljelentés választási csalás gyanúja miatt
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Legény Zsolt, az MSZP Demokrácia Központjának vezetője büntetőfeljelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen "választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény" gyanúja miatt.
Jogerős: a Fidesz másodszor is csalt Baján
A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság a tegnapi ülésén jogerősen kimondta, hogy a Fidesz ismét jogsértő módon próbálta befolyásolni a bajai időközi választás eredményét.
Baja: csalt a Fidesz és csalás nélkül esélye sem lett volna
Fontos mérföldkő a mai nap. A bíróság megalapozottnak találta az MSZP, a DK és az Együtt-PM Szövetség panaszát: a bajai időközi választáson valóban olyan szabálytalanságok történtek, amelyek döntően befolyásolhatták a választás kimenetelét.
Az MSZP feljelenti a Fideszt
Nyakó István szerdán a bajai választási csalás ügyében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat vezetőjeként elárulta a népét, mert egy olyan kormányt támogat és szolgál ki, amely pénzt vett el a legszegényebbektől.
A Választási Monitoring Bizottság közleménye
Az idén tavasszal megalakult Választási Monitoring Bizottság az alábbi állásfoglalást tette közzé a bajai időközi választásokkal kapcsolatban.
Mint emlékezetes, a pártoktól független szakértőkből álló testület célja az, hogy szakmai ajánlásaival segítse a mindenkori kormány munkáját, és tevékenységével megakadályozza a választási csalásokat. Ebben a céljában a VMB-t egységesen támogatja a DK, az MSZP és az Együtt-PM Szövetség.