Címke: E14-PM



Létrejött a kormányváltó szövetség

Létrejött a kormányváltó szövetség
2013-08-29 16:40

Az MSZP várja az Együtt-PM jelöltnévsorát

Az MSZP várja az Együtt-PM jelöltnévsorát

Az MSZP nem kapott jelöltnévsort az Együtt-PM szövetségtől, továbbra is várja azt - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke szerdán újságíróknak.

2013-07-10 16:41 MTI/mszp.hu

Érthetetlen, hogy miért kell két hónapot várni Bajnaiékra

Érthetetlen, hogy miért kell két hónapot várni Bajnaiékra

Az MSZP érthetetlennek tartja, hogy miért kellene még két hónapot várni arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel - mondta az MTI-nek Török Zsolt. A szocialisták szóvivője a fideszes Kocsis Máté szavaira is reagált, közölte: a demokratikus erők összefognak a kormányváltás érdekében.

2013-04-19 19:03 MTI/mszp.hu

Csapjunk bele! - Itt az idő az összefogásra

Csapjunk bele! - Itt az idő az összefogásra

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bejelentette: itt az idő, hogy a kormányváltásban érdekelt demokratikus pártok elkezdjenek az összefogásról tárgyalni, ezért megbeszélésre hívja az Együtt 2014-PM választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit.

2013-04-19 15:53

Az MSZP támogatja az E14-PM javaslatát

Az MSZP támogatja az E14-PM javaslatát

A Magyar Szocialista Párt üdvözli és támogatja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség azon javaslatát, amely a demokratikus ellenzéki pártok egyeztetését kezdeményezi az alaptörvény negyedik módosítása után kialakult alkotmányos válsághelyzetben.

2013-03-19 12:01