Címke: ellenzéki összefogás
Széles szövetség a XVI. kerület érdekében

Széles az együttműködés a XVI. kerületben azért, hogy változást érjenek el az önkormányzati választáson, céljuk, hogy leváltsák a jelenlegi fideszes vezetést - mondta Kolozs András, az MSZP XVI. kerületi elnöke.
’Szövetségben a kormányváltásért’

A demokratikus ellenzéki összefogás képviselői közösen tartottak sajtótájékoztatót pénteken Nyíregyházán. A múlt szombati országos eseményeket követően helyben is bemutatták az összefogást a Nyíregyháza 1. sz. választókerület szintjén.
Tényleg kijár – Újra Kecelen járt Török Zsolt

December óta szinte hetente megfordul városunkban az összefogás szocialista képviselőjelöltje. Török Zsoltnak ezúttal kereskedők és idős emberek panaszkodtak.
A Fidesz tart a baloldali összefogástól

Az MSZP választmányi elnöke szerint a Fidesz tart a baloldali pártok összefogásától.
Király József és Laskovics Diána a demokratikus összefogás jelöltjei

Bemutatatta a Bács-Kiskun megyében, az 1. és 2. választókerületekben induló országgyűlési képviselőjelöltjeit a demokratikus ellenzéki összefogás.
Még idén visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget a baloldali összefogás


Nyílttá vált a választás

Mesterházy Attila szerint ismét nyílttá vált az idei országgyűlési választás, hiszen a kedden összefogott baloldali pártok valós győzelmi eséllyel indulnak a választáson.
Mesterházy Attila: Utópia a teljes összefogás

Az MSZP elnöke szerint a választási törvényben az az egyik legnagyobb fideszes csel, hogy ötszáz aláírás begyűjtésével bárki elindulhat a választásokon, így szerinte sok párt lesz a szavazócédulán, ezért utópiának tartja a teljes ellenzéki összefogást.
Mesterházy: Nyugodjanak meg!

Az MSZP elnöke arra kérte a baloldali ellenzéki összefogást szorgalmazókat, hogy nyugodjanak meg és higgadt körülmények között beszéljék meg azokat a stratégiai feladatokat, amelyek az Orbán-kormány leváltásához szükségesek.
Baja: csalt a Fidesz és csalás nélkül esélye sem lett volna

Fontos mérföldkő a mai nap. A bíróság megalapozottnak találta az MSZP, a DK és az Együtt-PM Szövetség panaszát: a bajai időközi választáson valóban olyan szabálytalanságok történtek, amelyek döntően befolyásolhatták a választás kimenetelét.