Címke: fiatalok kivándorlása
Új politikai program kell a kivándorlás megfékezésére
Ujhelyi István szerint új politikai programra van szükség a kivándorlással kapcsolatban, mert a külföldön élő magyar fiatalok kezdik úgy érezni, hogy a magyar állam már nem figyel rájuk.
A Fidesz nem tud megoldást nyújtani a kivándorlásra
Bárány Balázs, az elnökség tagja elmondta, hogy sajtóhírek szerint nagyjából két futsalcsapatnyi, azaz 21 ember jön haza a Gyere haza, fiatal! nevű program keretében Magyarországra.
Ujhelyi: a kormány eddig eltagadta, most felismerte a kivándorlás veszélyeit
Csak látványprogram a külföldre vándorolt magyaroknak meghirdetett kormányzati segítség, hiszen mindössze ötven fiatalnak kívánnak lehetőséget nyújtani, miközben ennek tízezerszerese választotta az elmúlt években a kényszerkivándorlást.
Orbán legnagyobb bűne
A legfrissebb statisztikákból kiderül az is hogy a magyar fiatalok egyre nagyobb része dolgozik külföldön. Ez pedig Orbán Viktor bűne.
Orbán oktatáspolitikája miatt jelentkeznek egyre kevesebben a felsőoktatásba
Másfél évtizede idén jelentkeztek a legkevesebben a hazai felsőoktatási intézményekbe. Két év alatt 45 ezerrel kevesebb fiatal adta be felvételi kérelmét és ennek egyértelmű oka a kormány kiszámíthatatlan politikája a felsőoktatásban.
Orbánt lábbal buktatják meg
Reális mutatója egy rendszer működésének a regnálása alatt kivándoroltak, illetve az azt tervezők aránya. Számos történelmi példát hozhatnánk az éhínség elől menekülő ír kivándorlóktól a kommunista diktatúra elnyomása elől disszidáló tömegekig.
Miért küldi el Orbán a fiatalokat, ha visszavárja őket?
Minap azt nyilatkozta Orbán Viktor, ha két év múlva nyernek, akkor itt hat év múlva olyan ország lesz, hogy minden fiatal garantáltan visszatér.