Címke: Győr
Szavazzon ránk, aki nem akar félni!

Szavazzon az összefogásra, aki nem akar félni - biztatta hallgatóságát hétfői győri fórumán Mesterházy Attila, a összefogás miniszterelnök-jelöltje, az MSZP elnöke.
Felkérés

Ismételten párbeszédre, vitára szeretném hívni az országgyűlési mandátumért versengő jelölteket. Célszerűnek, mi több, indokoltnak tartanám ezt a nagy nyilvánosság előtt lefolytatni.
Kátyúk, keskeny utak, tengelytörő rázkódások

Fábián György, az országgyűlési választásokon az Összefogás 2014 Győr 1. választókörzet képviselőjelöltje elmondta:
Sajtóközlemény - Győr 2014. február 6.

„Mi nem szeretnénk folytatni a Fidesz által elkezdett sok rossz politikai irányt. Sőt. Az anyagilag és hatáskörileg megcsonkított önkormányzatok segélyezése és vezéri kegyben részesítése helyett önálló, felelős önkormányzatot és intézményeket szeretnénk. A szétzilált oktatási rendszer helyett kedvezőbb anyagi helyzetű, szabadabb képzést célzunk meg minden szinten. A Fidesz által megvont és szűkített munkavállalói és szakszervezeti jogok visszaállítását követeljük!
A panelprogramok valósága

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztésiminiszter nemrég Győrben járt. Abban a városban, ahol 2001-ben önerőből, az országos program elstartolása előtt, panelfelújítási programot indított a Balogh József vezette baloldali önkormányzat.
A 2013-as évről

A 2013-as év, a kormányzati propagandával szemben csak igen szerény eredményeket mutat. Azt a tényt viszont örömmel nyugtázhatjuk, hogy Győr városa az országosnál kedvezőbb helyzetben van. Megjegyezzük, hogy ezt a tényt nem kis mértékben az elődök és a jelenlévők tevékenysége alapozta meg, melyhez nem sok köze van az Orbán-kormánynak.
Magyarország ma a Fidesznek jobban teljesít

Üdvözöljük az országban Győrött elsőként 2001-ben beindult panelprogram újraindítását. Csak nem értjük, hogy a propagandaakciót bejelentő miniszter asszony arról miért hallgatott, hogy a programot az Orbán-kormány állította le állítólagos pénzhiányra hivatkozva, szerződéses kötelezettségeit felrúgva.
Maradjon meg az Ifjúsági Ház!

Mivel Orbán Viktor miniszterelnök nemrég kijelentette, hogy nem szeretne látni kommunista épületeket, gyorsan alázatos követőkre talált a győri Városházán. Hajsza indult az 1970-es évek elején, széles körű összefogással megépült győri Ifjúsági Ház ellen.
Kataszrofális hóhelyzet Győr-Moson-Sopronban

Katasztrofálisan leszerepelt a nemrég teljesen állami kézbe vett Katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.
Csökkenő anyagi források Győrött

Az előzetes információk alapján szomorú képet mutat a győri önkormányzat helyzete és költségvetése. Drasztikusan, mintegy 5 milliárd forinttal csökkentek az önkormányzat rendelkezésére álló anyagi erőforrások. Ezzel együtt nagy mértékben lecsökkent az önkormányzat befolyása a lakosságot érintő, számos fontos városi ügyre, mint például a közoktatás esetében.