Címke: Hajdúdorog
Tegyünk Igazságot! - szociális alapú otthonteremtési program
Tóbiás kalákában épített betonutat
Régi hagyományt elevenített fel Tóbiás József, az MSZP elnöke, aki lapátot ragadott, hogy utat építsen. A politikus a hajdúdorogiak kalákájához csatlakozott, vagyis helyiek olyan lelkes önkéntesek csapatához, akik fizetség nélkül végeznek munkát. A 30-40 főből álló társaság egy 25 méteres járdaszakaszt épített meg, és az ott lakóknak nagy szerencséjük volt: még az alapanyagot is csak fele részben kellett állniuk. Tóbiás is munkásruhát öltött, és a lapátolást vállalta magára. Így a betonkeverőt töltötte cementtel és sóderrel, valamint a zsákokat hordta. Mint mondta: a közösségi munkával a politikusoknak is példát kell mutatniuk.
Egy közösségnek az ereje a leggyengébb emberén keresztül méretődik meg
Tóbiás József, az MSZP elnöke is besegített a hajdúdorogi keleti utca járdaépítésénél Csige Tamás polgármesternek és segítőinek.
Hajdúdorogi Újság - jobboldali politikai támogatás
Hajdúdorog Város Képviselő-testülete 2012. november 13-ai ülésén a polgármesteri jelentés tárgyalásakor a két ülés közötti időszakhoz kapcsolódóan tárgyalt a Hajdúdorogi Újság elmúlt időszakban tanúsított magatartásáról.
A tündérmese folytatódik - Hol volt, hol nem volt
A mai napon „Hol volt, hol nem volt” címmel tartottunk sajtótájékoztatót, amely mára kiderült, hogy Matolcsy György által vizionált tündérmese az egész országra igaz.
A legsötétebb jövő elkezdődött
A részben közpénzből fenntartott Hajdúdorogi Újság kiretusálta Csige Tamást. Hajdúdorog szocialista polgármestere csak ne mutatkozzon gyerekekkel.