Címke: Horn Gyula



A Nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetre van szükség

Az MSZP a Nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetet akar - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten a Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök emlékére rendezett konferencián.
2018-09-12 16:17 MTI/mszp.hu

Horn hitt az igazságban, az MSZP pedig Hornban hisz

Horn hitt az igazságban, az MSZP pedig Hornban hisz
Horn Gyula hitt egy igazságos Magyarországban, az MSZP pedig hisz a horni értékekben - fogalmazott Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden Sopronban, az egykori határzár helyén tartott megemlékezésen.
2018-09-11 20:26 mszp.hu

Deutsch és Horn

Deutsch és Horn
Meggyőződésem, hogy Magyarországon sokakat megdöbbentett Deutsch Tamás nyilatkozata, amellyel mentegetni próbálta Schmidt Mária közalapítványának azt a döntését, hogy a V4 országok Európa jövője című budapesti konferenciájára kiemelt előadónak hívták meg az amerikai szélsőjobboldal (alt-right) egyik emblematikus figuráját, Milo Yiannopoulost, akitől újabban már saját szervezete is elhatárolódott. Jellemző, hogy a rendezvényre jó néhány kevésbé ismert német, francia és más szélsőjobboldali aktivista is meghívást kapott.
2018-01-06 12:00 Népszava

Nyílt levél Deutsch Tamásnak

Nyílt levél Deutsch Tamásnak
Képviselő Úr!
2018-01-03 10:59 mszp.hu

85 évvel ezelőtt született Horn Gyula

85 évvel ezelőtt született Horn Gyula
Születésnapja alkalmából koszorúzási ünnepséggel emlékeztek meg a miniszterelnökről. Beszédet mondott Földes György történész.
2017-07-05 17:39 mszp.hu

Gulyás Gergely nem kenhet náci mocskot Horn Gyula emlékére!

Gulyás Gergely nem kenhet náci mocskot Horn Gyula emlékére!
Semmi nem jogosítja fel a fideszes Gulyás Gergelyt, hogy miközben fasiszta eszmékben vájkál, úgy próbálja mindezt elfogadhatónak láttatni, hogy másokra is akar kenni az általa felkavart mocsokból!
2015-12-13 12:29 mszp.hu

Európa tiszteleg Horn Gyula előtt

Európa tiszteleg Horn Gyula előtt

Felavatták Horn Gyula szobrát Brüsszelben, az Európai Parlamentben.

2015-09-15 20:09 mszp.hu

Politikusból államféfi - Kovács László írása Horn Gyuláról

Politikusból államféfi - Kovács László írása Horn Gyuláról

A Magyar Szocialista Párt a múlt héten emlékezett meg arról, hogy huszonöt évvel ezelőtt, 1990. május 27-én választották a párt elnökévé Horn Gyulát. Neki meghatározó szerepe volt abban, hogy 1989. októberi megalakulásakor az MSZP szociáldemokrata utat választott és az 1994-es választásokon szociáldemokrata politikával indult. A párt hitelességét jelentős mértékben Horn Gyula korábbi politikai pályája, a reformok támogatása és a külpolitikai nyitás teremtette meg.

2015-06-05 17:17 nol.hu

Tóbiás József: a rendszerváltás ideái nem elvesztek, csak meggyengültek

Tóbiás József: a rendszerváltás ideái nem elvesztek, csak meggyengültek

A rendszerváltás ideái mostanra nem elvesztek, csak látható módon meggyengültek - hangoztatta Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke azon a szerdai budapesti konferencián, amelyen arra emlékeztek, hogy éppen negyedszázada választották pártelnökké Horn Gyulát.

2015-05-27 19:51 MTI/mszp.hu

Horn Gyulára emlékeztek az EP-ben

Horn Gyulára emlékeztek az EP-ben

Horn Gyulának a német és az európai újraegyesítésben játszott szerepét méltatta szerdán az Európai Parlamentben Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője és Németország belgiumi nagykövete a néhai miniszterelnökről elnevezett teremnél tartott megemlékezésen.

2014-11-12 16:25 MTI/mszp.hu
«12345»