Címke: jelöltbemutató



Tavaszváró jelölti bemutatkozó

Tavaszváró jelölti bemutatkozó

Szombaton "tavaszváró jelölti bemutatkozót" tartottak Kecskeméten, a Deák Ferenc téren az összefogás 2014 pártjai (MSZP-Együtt2014-DK-PM-MLP). A rendezvény apropója az volt, hogy Király József és Laskovics Diána is hivatalosan jelöltté vált.

2014-03-02 16:13 mszp.hu

Hajdú-Bihar megyei jelöltbemutató

Hajdú-Bihar megyei jelöltbemutató

Sajtótájékoztatón mutatták be  Debrecenben a demokratikus ellenzéki pártok összefogásának Hajdú-Bihar megyében induló országgyűlési képviselő-jelöltjeit. A hat országgyűlési választókerületből négyben az MSZP, egyben-egyben az Együtt-PM, illetve a Demokratikus Koalíció állít jelöltet.

2014-02-05 13:34 mszp.hu

Jelölti bemutatkozás Kalocsán

Jelölti bemutatkozás Kalocsán

Szombaton délután Kalocsán tartott lakossági fórumot az összefogás a helyi színházban. A házigazda a kalocsai körzetben induló Niedermüller Péter volt, de a többi megyei jelölt is felszólalt.

2014-02-01 19:47 mszp.hu

Király József és Laskovics Diána a demokratikus összefogás jelöltjei

Király József és Laskovics Diána a demokratikus összefogás jelöltjei

Bemutatatta a Bács-Kiskun megyében, az 1. és 2. választókerületekben induló országgyűlési képviselőjelöltjeit a demokratikus ellenzéki összefogás.

2014-01-23 13:53 mszp.hu

Győr megyének sincs szüksége a Fidesz-lufikra

Győr megyének sincs szüksége a Fidesz-lufikra

Se a térségnek, se az országnak nincsen szüksége azokra a lufikra, amelyeket beváltatlan ígéreteivel a Fidesz eregetett az elmúlt másfél évben - mondta Kránitz László, a szocialista párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke hétfőn, amikor Győr belvárosában bemutatták az MSZP és az Együtt2014-PM egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit.

2014-01-06 12:43 MTI/mszp.hu

Pest megyei jelöltbemutató

Pest megyei jelöltbemutató

Az MSZP és az Együtt-PM Pest megyei országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatásán Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke közölte, az ország legnagyobb megyéjében, Pest megyében 12 választókörzet van, és 1,4 millióan élnek ott. Hozzátette: minden jelölt bírja a helyi közösségek, civilek támogatását. A sajtótájékoztatón bemutatták a jelölteket.

2013-12-18 13:57 MTI/mszp.hu

Mesterházy: győzünk!

Mesterházy: győzünk!

Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építik a kampányukat, mivel nincs akkora médiafelületük, mint a Fidesznek - mondta Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke pénteken Székesfehérváron.

2013-12-13 19:43 MTI/mszp.hu

Bemutatkoztak az MSZP Zala megyei jelöltjei

Bemutatkoztak az MSZP Zala megyei jelöltjei

Zalaegerszegen az MSZP városi elnöke, önkormányzati képviselő, Keszthelyen pedig a párt ifjúsági tagozatának egyik vezetője lett a párt jelöltje a jövő tavaszi országgyűlési képviselő-választásra - jelentette be Mesterházy Attila kedden Zalaegerszegen.

2013-12-10 20:45 MTI/mszp.hu

Bemutatta nógrádi országgyűlési képviselőjelöltjeit az MSZP

Bemutatta nógrádi országgyűlési képviselőjelöltjeit az MSZP

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke mutatta be pártjának a két Nógrád megyei választókerületben induló egyéni képviselőjelöltjét szerdán Salgótarjánban.

2013-12-04 19:13 MTI/mszp.hu

A legfontosabb a bizonytalan szavazók meggyőzése

A legfontosabb a bizonytalan szavazók meggyőzése

Az MSZP számára ma az a legfontosabb kérdés, miként tudja meggyőzni a jelenleg 1,5-2 millió bizonytalan választópolgárt, szavazzon rá a jövő évi parlamenti választásokon - mondta a párt elnöke kedden Pécsen.

2013-12-03 19:58 MTI/mszp.hu
«12»