Címke: Juncker



A magyar nép történelmi választás előtt

A magyar nép történelmi választás előtt
Az Európai Bizottság elnökének szokásos éves beszámolójánál jóval nagyobb horderejű, a megújuló, dinamikus európai integráció vízióját előrevetítő beszédet mondott „az Unió helyzetéről” Jean-Claude Juncker az Európai Parlament mai, strasbourgi plenáris ülésén. Az ezt követő parlamenti vitához Szanyi Tibor szocialista képviselő írásos hozzászólásban járult hozzá, amelyben hangsúlyozta: Úgy tűnik, Európa felelős vezetőiben végre megérik a felismerés, hogy új szakaszhoz érkeztünk: itt az ideje, hogy az európai integráció meghaladja az elmúlt évek gazdasági, pénzügyi és menekültválságok, s a „Brexit” mellett a dezintegrációt erősítő egyéb fejlemények fémjelezte bénultság időszakát. Ezért örültem annak, hogy a Bizottság elnöke olyan kezdeményezéseket vetített előre a testület mandátumából hátra lévő másfél évre, amelyek több, Magyarország jövőjét is meghatározó területen alkalmasak lehetnek az Unió dinamizálására, hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb működtetésére.
2017-09-13 11:25 mszp.hu

Lázár hazudik, az európai jobboldal akarja megbüntetni Magyarországot

Lázár hazudik, az európai jobboldal akarja megbüntetni Magyarországot
Reagálás a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatára.
2017-04-20 15:23 mszp.hu

Junckertől kért tájékoztatást roaming-ügyben az MSZP

Junckertől kért tájékoztatást roaming-ügyben az MSZP
Sürgős tájékoztatást kért Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság elnökétől a roaming-díjak eltörlésével kapcsolatban. Az MSZP alelnöke arra vár választ Jean-Claude Junckertől, hogy miért vonta vissza a Bizottság legutóbbi javaslatát a roaming-terhek csökkentésével kapcsolatban, illetve, hogy miként kívánja garantálni az eredeti javaslatban megfogalmazott célt, vagyis a roaming-díjak mielőbbi és minél teljesebb kivezetését az uniós tagállamokban.
2016-09-13 11:46 mszp.hu

Ujhelyi a plenáris ülésen kérte számon Junckert a magyar kormányról szóló jelentés miatt

Ujhelyi a plenáris ülésen kérte számon Junckert a magyar kormányról szóló jelentés miatt
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kérte számon Jean-Claude Junckeren a magyar kormány lépéseivel kapcsolatos monitoring-jelentés elmaradását Ujhelyi István.
2015-10-06 11:57 mszp.hu