Címke: köztisztviselők
Július 1-je margójára
Harangozó Tamás azért kritizálta a kormányt napirend előtti felszólalásában, mert tavaly eltörölték a munkaszüneti napként járó köztisztviselők napját, és július 1-jét a szociális munka napjává nevezték át.
2017-06-13 10:17
•
MTI/mszp.hu
Mi lesz veletek köztisztviselők?
Lázár János és a kormány a Köztisztviselők Napjának megszüntetését tervezi, ami nagy felháborodást keltett az érintettek körében. – fogalmazta meg Halmi József, polgármesterként is felháborodását tegnapi sajtótájékoztatóján. A képviselő kijelentette, a kormány talált magának újra egy társadalmi csoportot, akit, tud ütni – vágni.
2016-11-25 15:47
•
mszp.hu
A köztisztviselők napjára
A magyar köztisztviselői kar kormányoktól, kormányzó pártoktól, és úgy általában a napi politikai csatáktól függetlenül tiszteletet és megbecsülést érdemelt ki azzal az áldozatos munkával, amellyel Magyarország működéséhez és fejlődéséhez évtizedeken át hozzájárult. Így volt ez a rendszerváltás után egészen a második Orbán-kormány hivatalba lépéséig. A köztisztviselői állomány azóta legfeljebb szép szavakban kap megbecsülést, anyagi értelemben nem.
2016-07-01 16:28
•
mszp.hu
Kamu a bérmegállapodás, kamu a foglalkoztatottság
Kamunak nevezte a bérmegállapodást Gúr Nándor, mert ha bérmegállapodásnak nevezünk valamit, azt bértárgyalásnak kellett volna megelőznie.
2015-12-30 13:31
•
mszp.hu