Címke: munkahelyteremtés
Orbán Viktor és kormánya szinte egyáltalán nem teremtett új munkahelyeket


Magyar munkahelyeket hozhat az új európai turizmus-stratégia

Ujhelyi: vannak olyan munkahelymentő alapok, amelyekből a kormány egyetlen centet sem használ fel

Vannak olyan munkahelyteremtő és -védő uniós források, amelyekből az Orbán-kormány az elmúlt időszakban szinte semmit nem használt fel - mondta keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.
Az Európai Parlament napirendjén a munkahelyteremtés, a foglalkoztatottság növelése

Szanyi Tibor felszólalásában a számmisztikák elhagyását, valódi munkahelyek létrehozását és ennek ellenőrzését szorgalmazta. Emellett üdvözölte, hogy a Bizottság kiterjeszti az Ifjúsági Garancia Program határát 25 éves korról 30 évre, melyet egy júliusi írásbeli kérdésében maga is szorgalmazott.
Szanyi: Tényleges lépéseket az ifjúsági munkanélküliség csökkentése érdekében!

Az Európai Bizottsághoz fordult Szanyi Tibor szocialista delegációvezető a fiatalokat sújtó munkanélküliség csökkentésével kapcsolatban. Az EP-képviselő az ifjúkori munkanélküliség csökkentése érdekében konkrét megoldási javaslatokat is tett. Meggyőződése szerint az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre fordított összegek felhasználásának hatékony ellenőrzésével, az erre fordított keretösszeg növelésével és a jelenlegi 25 éves korhatár 30 évre történő emelésével valós eredményeket lehet elérni.
Az EU-nak a munkahelyteremtésre és a társadalmi problémákra kell koncentrálnia

„Az európai választási eredmények egyértelműen jelzik: az európai polgárok mélyreható változásokat várnak az Európai Unión belül. A megújuló uniós intézményeknek ezért olyan programot kell megvalósítani, amely szembenéz ezzel a kihívással és megfelelő válaszokat ad rá.
Munkahelyet minden fiatalnak!

A huszonöt év alattiak teljes foglalkoztatását elősegítő program elindítását szeretné elérni az MSZP az EP-ben.
Egyenlő munkáért egyenlő bért a nőknek!

Az MSZP európai parlamenti programjának egyik kiemelt eleme, hogy a nők egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak Magyarországon is - mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő hétfőn Salgótarjánban.
Európa potyautasa a Fidesz - Reagálás Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatójára

Az EU válságát leginkább az a konzervatív többségű vonalvezetés okozta, amelynek a Fidesz is az egyik potyautasa.
Új ipari forradalmat Csepelen!

Van még értelme a május elsejének, vagy a munka ünnepe már csak a sör- és perecárusoknak fontos? Ezt a kérdést is feszegeti köszöntőjében Szenteczky János. A csepeli MSZP elnöke szerint az egykori Csepel Művek bázisán új ipari forradalmat kell csinálni a XXI. kerületben.