Címke: NATO
Oroszország ütközőzónává kívánja tenni Magyarországot?
Magyarország részvétele egységes európai akcióban lenne megnyugtató
Soron kívüli írásbeli kérdést intéztem a mai napon Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez az Iszlám Állam elleni – az Amerikai Egyesült Államok által kezdeményezett és koordinált – katonai fellépéssel kapcsolatban. Az európai közösség kormányának vezetője a napokban ismét felvetette azt az 1950 óta napirenden lévő javaslatot, hogy az Unió hozzon létre egy egységes európai hadsereget. A közös katonai hadtest felállításának kérdése kétségtelenül időszerű és – egyes tagállamok gyors ellenkezése mellett is - minimum megfontolandó. Az EB elnökétől többek között arra várok választ: milyen formában, milyen kompetenciaelosztással és milyen határidővel tartja megvalósíthatónak a közös hadsereget, illetve egyetért-e azzal, hogy a közösségünket belső terrorizmussal és destabilizációval fenyegető Iszlám Állam ellen is leginkább egy egységes európai fellépés lehet eredményes.
Szabadságharc vagy blöff?
Mára megszűnt a valós nemzeti és társadalmi érdekeket képviselő magyar kül- és biztonságpolitika, nyoma sincs az évtizedek óta meghatározó külpolitikai triádnak. Miután a Fidesz gúzsba kötötte és megfojtotta azt, csak a fideszes érdekgazdasági politika burjánzik.
Kezdeményezzük a honvédelmi bizottság összehívását!
A mai napon hivatalosan írásban kezdeményeztem az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását Kósa Lajosnál, a bizottság elnökénél. Az ülésen tájékoztatást várunk a Kormánytól a múlt héten Walesben megrendezett NATO csúcstalálkozón képviselt magyar álláspontról és a meghozott döntésekről.
Nemzeti érdek szövetségeseink értékeinek tiszteletben tartása
A nemzeti érdek az, hogy a szövetségeseink, a NATO és az Európai Unió értékeit tiszteletben tartsuk, az uniós forrásokat a magyar nemzeti érdeknek megfelelően költsük el, de legyünk figyelemmel arra, hogy a közös európai értékek felelősséget is jelentenek - jelentette ki Ujhelyi István hétfőn Zalaegerszegen, az MSZP sajtótájékoztatóján.
A kormányváltó szövetség vezetőinek közös nyilatkozata a NATO megalakulásának 65. évfordulója alkalmából
Hatvanöt évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a NATO. Ebből a hatvanöt évből hazánk pontosan fél évszázadot a szervezeten kívül, jórészt szembenálló félként, orosz befolyás alatt kényszerült eltölteni.
NATO csatlakozásunk évfordulójára
Magyarország tizenöt évvel ezelőtt ezen a napon csatlakozott a NATO-hoz. Ekkor váltunk teljes jogú tagjává annak a szövetségnek, amely biztonságot és szabadságot szavatol tagjainak.
Mostohagyerek a védelmi politika
A NATO főtitkárhelyettesének budapesti tárgyalásai kapcsán megszólaló kormánypárti politikusok egytől egyig az Észak-atlanti Szövetség előtti növekvő kihívásokról beszéltek, és az egyre összetettebbé váló globális fenyegetések elleni hatékonyabb fellépést sürgették.