Címke: történelemhamisítás



Tiltakozunk a Szabadság téri tüntetők kriminalizálása ellen!

Tiltakozunk a Szabadság téri tüntetők kriminalizálása ellen!

Orbán Viktorék hét éve megúszták a kordonbontást, a Szabadság téri, a német megszállás emlékműve ellen tüntetők viszont - úgy néz ki -, nem ússzák meg. Pedig nem döntöttek kordont, nem vettek részt semmilyen erőszakos cselekedetben, mégis (lapértesülés szerint) beidézték őket a kerületi rendőrségre.

2014-06-24 14:41 mszp.hu

A Szabadság téri emlékmű ellen tiltakoztak a budapesti demokraták

A Szabadság téri emlékmű ellen tiltakoztak a budapesti demokraták

A német megszállási emlékmű terve ellen tiltakozott az ötpárti ellenzéki szövetség a budapesti Szabadság téren szerda este. Elhangzott: ha győznek a választáson, nem valósul meg a szerintük történelemhamisító emlékmű.

2014-03-20 10:33 MTI/mszp.hu

A német megszállás évfordulójára

A német megszállás évfordulójára

70 évvel ezelőtt 1944. március 19-én a hitleri Németország csapatai megszállták Magyarországot. Ez után Horthy Miklós kormányzó maradt és kinevezte az új kormányt, amely kiszolgálta a megszállókat és kiszolgáltatta nekik az egész nemzetet.

2014-03-19 17:05 mszp.hu

Nem lesz birodalmi sas a Szabadság téren

Nem lesz birodalmi sas a Szabadság téren

Az MSZP üdvözli, hogy az Orbán-kormány végül belátta, óriási tévedés lenne a Szabadság térre tervezett birodalmi sasos emlékmű felállítása, és a nol.hu értesülése szerint elállt a tervtől. A döntéssel remélhetőleg végleg lekerül a történelem tudatos átírásának igénye a Fidesz asztaláról.

2014-02-04 12:01 mszp.hu

MSZP-s kezdeményezés a történelemhamisítás ellen

MSZP-s kezdeményezés a történelemhamisítás ellen

Az MSZP ma kezdeményezte, hogy a parlament emberi jogi bizottsága vitassa meg az államilag irányított történelemhamisítás botránysorozatát, amely a holokauszt emlékév előkészítését is súlyosan veszélyezteti.

2014-01-24 17:40 mszp.hu

Hoffmann Rózsa levele tökéletesen példázza, miért kell leváltani a kormányt

Hoffmann Rózsa levele tökéletesen példázza, miért kell leváltani a kormányt
2013-09-22 11:59

Történelemhamisítás 2.0

Történelemhamisítás 2.0
2012-05-31 15:21