Címke: Tusványos
Fideszes erőszak Tusványoson - kigyulladt-e itthon a "vörös lámpa"?
A Fidesz az erőszak pártja
Ez volt Orbán utolsó tusványosi beszéde miniszterelnökként
EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (44.)
Ideje észhez térni: jön a kettészakadó Európa; avagy 7258 órával a miniszterelnök tusványosi beszéde után
EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (25.)
A kormányfő eddigi legnagyobb hazugsága; avagy háromezer-kilencszázhetven órával Orbán tusványosi beszéde után
Megadtuk a JEL-et; avagy háromezer órával Orbán tusványosi beszéde után
Ha egy politikus azt hiszi, hogy már mindent megtehet, abban a pillanatban el is bukott és valójában már nem tehet semmit. Ha egy politikus közeléből túlbuzgó csinovnyikok lökik arrébb a kérdezni akarókat és csak a lakájmédia hajlongását tűri, akkor az illetőt hamarosan a saját zárványa fojtja meg. Ha egy politikus elveszíti az egészséges kontrollt és a kapcsolatot a valósággal, megszűnt a választók szolgálójának lenni. Amikor fiatal egyetemisták ezrei vonultak utcára az Orbán-kormány felsőoktatási koncepciója – benne a tandíj és az új keretszámok – ellen, a rezsim láthatóan megijedt. Válaszként azonban nem széleskörű párbeszédet, közös gondolkodást, kiegyezést és kompromisszumot ajánlott: Orbán Viktor inkább látványkonzultált egyet a Fidesz ifjúsági tagozatával egy romkocsmában. Az az Orbán Viktor, aki pár nappal előtte még azzal érvelt a kifogásolt koncepció mellett, hogy Dunát lehet rekeszteni a „romkocsmák félhomályában merengő diplomásokkal”. A rezsim vezetői akkor és azóta sem hallgatják meg érdemben a választók, az átalakítások érintettjeinek szavát. Pedig állítólag ez lenne a nemzeti együttműködés kormánya, amely „szabadságot” és „egyetértést” hirdetett a kifüggesztett nyilatkozatában. Talán arra gondoltak: egyetértenek abban, hogy szabadon lehet lopni.
EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (16.)
Magyarország helye Európában van. Ahhoz, hogy a rezsim ne "hátráljon ki szépen lassan" az európai közösségből, le kell bontani a maffianisztikus kétharmadot. Ahhoz, hogy Magyarország az európai úton maradjon, az ellenzéki jelölt Horváth Imrének ma győznie kell Újpesten!
Ezerháromszázhetven órával Orbán tusványosi beszéde után
„A jövő lényege, hogy bármi megtörténhet. És a bármit elég nehéz definiálni” – mondta Orbán Viktor közel ezerháromszázhetven órával ezelőtt Tusnádfürdőn.
EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz
Ezer órával Orbán tusványosi és tíz órával az újabb kötcsei beszéde után.