Címke: választások
Az MSZP gratulál Angela Merkelnek
Az MSZP közleménye a romániai parlamenti választást követően
Az MSZP szövetségeseivel együtt le fogja váltani a kormányt - válasz a Párbeszédnek
Éljenek még a demokrácia fegyverével, a tollal, október 12–én!
Visszatetsző, ahogy a Fidesz azzal kampányol, hogy csak nekik, rajtuk keresztül jut támogatás majd a településeknek – nyitotta meg az önkormányzati választásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóját Halmi József, megyei alelnök.
2014 - Mesterházy Attila vasárnapi blogja
19 hét, 133 nap van hátra a választásokig. Még ha Áder János köztársasági elnök egyelőre nem is tud róla, hogyan döntött Orbán Viktor, így hivatalos bejelentés helyett csak egyes fideszes képviselők elszólásaiból értesültünk arról, hogy április 6-án járulunk majd az urnákhoz.
Simon: Erőforrás tekintetében az MSZP nem tudja felvenni a versenyt a Fidesszel
Az MSZP szerint ellenzéki együttműködésről lehet, személyi kérdésekről nem érdemes jelenleg tárgyalni - mondta Simon Gábor, az ellenzéki párt elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
Együttműködési tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki szervezetekkel
A nemzeti választásokon is azonos számú női és férfi jelöltekre van szükség
November 25 és 29 között Suriname fővárosában, Paramaribóban kerül sor az Európai Unió valamint az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országok Közös Parlamenti Közgyűlésének 24. ülésére.
Európa országai sorra mondanak nemet a jobboldali politikára
Az olaszországi reform-baloldali erők csak akkor fogják megnyerni a 2013-as parlamenti választásokat, ha komolyan veszik, hogy elengedhetetlen szükség van a nők és a fiatalok szavazataira – mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, aki a PES WOMEN elnökeként szombaton, november 10-én Rómában vett részt a Demokrata Párt és az Olasz Szocialista Párt közös rendezvényén.