Címke: Varga Mihály



Nem szakadt le...?

Nem szakadt le...?

Csoda, hogy nem szakadt le, pontosabban szét az újságpapír Varga Mihály szavaitól. A Fidesz gazdasági minisztere egy amerikai lapnak azt mondta, hogy "a magyar kormány a forint árfolyamának stabilabbá tételével kívánja az országba vonzani a nagyon is szükséges befektetéseket, nem pedig a forint gyengítésével ösztönözni az exportot".

2013-04-03 16:17

Varga Mihály beismerte

Varga Mihály beismerte

Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján lényegében beismerte, hogy az elmúlt lassan három évben alapvetően elhibázott gazdaságpolitika folyt az országban. Ez üdvözölhető, ám elkésett felismerés.

2013-03-11 17:16

Nem beszélni, cselekedni kell!

Nem beszélni, cselekedni kell!

Az MSZP üdvözli, hogy a leendő nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály felismerte a magyar munkavállalók kivándorlásának égető problémáját. Úgy tűnik, elődjével ellentétben rájött, hogy a magyar gazdaság állapota miatt százezrek (köztük nagyon sok pályakezdő fiatal) hagyták el hazánkat.

2013-03-04 16:21

A pávatánc ára

A pávatánc ára

Az IMF ment, Varga Mihály maradt. A főtárgyaló tavaly júniustól tölti be a miniszteri tisztséget, azóta kapja a semmiért a havi több mint egymilliós fizetését. Mára kiderült, Orbán Viktor teljesen feleslegesen táncoltatta vele végig az IMF-"tárgyalásokat". Ráadásul apparátusának eddigi költsége
(egy oknyomozó riport szerint) 90 millióba került az adófizetőknek. Ez kidobott pénz.

2013-02-01 12:26

Varga Mihály fizesse vissza!

Varga Mihály fizesse vissza!

Miután egy újságcikk miatt lebuktak, a fideszes polgármesterek visszafizették, illetve jótékony célra ajánlották felvett jutalmaikat. Ha már szezonja van, akkor Varga Mihálynak is ezt kellene tennie érdemtelenül kapott fizetésével.

2013-01-30 09:18

Hiteltelen kormány, gyengülő forint - Varga Mihály is pávatáncosnak áll?

Hiteltelen kormány, gyengülő forint - Varga Mihály is pávatáncosnak áll?

A forint hétfői zuhanása a kormány újabb kudarcát mutatja.

2012-10-30 16:23

Varga Mihály már érti, hogy változtatni kell a 2013-as költségvetésen, Matolcsy még nem

Varga Mihály már érti, hogy változtatni kell a 2013-as költségvetésen, Matolcsy még nem
2012-10-02 16:10

Nem derültek ki konkrétumok Varga Mihály beszámolójából

Nem derültek ki konkrétumok Varga Mihály beszámolójából
2012-10-01 14:10
«1234»