Címke: vizsgálat
MSZP-álláspont az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozataláról

Rogánnak több a kiadása, mint a fizetése

Még egy tál bableves sem kerülhetne a Rogán család asztalára, ha a Fidesz frakcióvezetője (és az V. kerület polgármestere) a vagyonnyilatkozata szerinti fizetéséből állja 240 négyzetméteres budai luxuslakása kiadásait és egyéb költségeit. Mindezt Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke tette közzé Budapest V. kerületi önkormányzata előtti sajtótájékoztatóján, melyet Kerék-Bárczy Szabolccsal, a kormányváltók helyi képviselőjelöltjével tartott. A két politikus bejelentette: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Rogánnal szemben az Országgyűlés Mentelmi bizottságnál.
Valódi vizsgálatot a miskolci koraszülöttek haláleseteivel kapcsolatban!

Az egészségügyért felelős államtitkárság közzétette a miskolci koraszülöttek haláleseteivel kapcsolatos vizsgálatának eredményét. Több mint két hónap maszatolás után csupán azt sikerült kideríteniük, hogy személyében senki sem tehető felelőssé a tragédiáért.