Dr. Tóth Bertalan
Tisztségek
Életrajz
Dr. Tóth Bertalan 1975. november 10-én született Pécsett. Három gyermeke van Bolda, Bertalan és Léna Kata.
2000-ben jogász, 2003-ban európai jogi szakjogász, 2013-ban közgazdász diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2004-ben jogi szakvizsgát tett.
1999-től tagja, 2002-2006-ig elnöke volt a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsnak. 2000-től ügyvédjelöltként, 2004-2006-ig, majd 2009-2014-ig ügyvédként dolgozott.
Több »1992 óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak. 1994-1998, valamint 2000-2002 között az MSZP pécsi városi szervezetének elnökségi tagja, 2003-tól a választmány elnöke volt, 2007 – 2010-ig a városi szervezet elnöke.
2002-2006 között a pécsi 6. számú választókerület egyéni képviselője, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat vezetője. 2006- tól 2009-ig a pécsi önkormányzat alpolgármestere, a polgármester általános helyettese volt. 2010-2014 -ig önkormányzati képviselő, az MSZP városi frakciójának vezetője volt.
2012 – 2014 között az MSZP Országos Elnökségi tagjának választották.
2014-től országgyűlési képviselő, az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese a Törvényalkotási Bizottság tagja.
2016. július 06-tól az MSZP frakcióvezetője.
2018. június 17-től 2022. október 22-ig az MSZP elnöke, majd társelnöke.

Kapcsolat
![]() |
1114 Budapest, Villányi út 11-13. |
![]() |
06 1 222 6797 |
![]() |
06 1 441 5979 |
![]() |
bertalan.toth@mszp.hu |
![]() |
Kapcsolódó cikkek, videók
Gondoskodó államra van szükség!

A szuverenitási törvénnyel bárki megbélyegezhető lehet

Új rendszerváltásra van szükség!

Bírósághoz fordul az MVM számlázási gyakorlata miatt dr. Tóth Bertalan

A Gazdasági Versenyhivatal inkább védi a fideszes propagandát, mint a fogyasztókat?

A kormány tovább sarcolja az autósokat

Dr. Tóth Bertalan: A Fidesz nem vetett véget a rezsihazugságnak

A kormánypártok továbbra is gáncsolják a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját

MSZP: Rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezzük, azonnal dönteni kell Svédország NATO-csatlakozásáról!

Az MVM hazugsága nem maradhat következmények nélkül!
