Dr. Tóth Bertalan


Tisztségek

Frakcióvezető - Frakció
elnökségi tag - Országos Elnökség

Életrajz

Dr. Tóth Bertalan 1975. november 10-én született Pécsett. Három gyermeke van Bolda, Bertalan és Léna Kata.

2000-ben jogász, 2003-ban európai jogi szakjogász, 2013-ban közgazdász diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2004-ben jogi szakvizsgát tett.

1999-től tagja, 2002-2006-ig elnöke volt a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsnak.  2000-től ügyvédjelöltként, 2004-2006-ig, majd 2009-2014-ig ügyvédként dolgozott.

Több »

1992 óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak. 1994-1998, valamint 2000-2002 között az MSZP pécsi városi szervezetének elnökségi tagja, 2003-tól a választmány elnöke volt, 2007 – 2010-ig a városi szervezet elnöke.

2002-2006 között a pécsi 6. számú választókerület egyéni képviselője, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat vezetője. 2006- tól 2009-ig a pécsi önkormányzat alpolgármestere, a polgármester általános helyettese volt. 2010-2014 -ig önkormányzati képviselő, az MSZP városi frakciójának vezetője volt.

2012 – 2014 között az MSZP Országos Elnökségi tagjának választották.

2014-től országgyűlési képviselő, az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese a Törvényalkotási Bizottság tagja.

2016. július 06-tól az MSZP frakcióvezetője.

2018. június 17-től 2022. október 22-ig az MSZP elnöke, majd társelnöke.


 

 

Tóth Bertalan

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám 06 1 222 6797
Fax 06 1 441 5979
E-mail cím bertalan.toth@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Tóth Bertalan megszerezte a hiányzó "láncszemet" egy bűncselekménygyanús ügyben

Tóth Bertalan megszerezte a hiányzó "láncszemet" egy bűncselekménygyanús ügyben
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője évekkel ezelőtt sokat foglalkozott a Posta - Takarékszövetkezetek - FHB hármas furcsa, közpénzből támogatott üzleteivel. Ennek egyik részeleme volt az FHB-csoport leplezni próbált állami támogatása, amelynek során az Orbán-kormány konspiratív módon, mintegy 30 milliárd forinttal segítette ki a Fidesz hátországához tartozó tulajdonosokkal rendelkező FHB-csoportot.
2023-02-16 10:04 mszp.hu

Tóth Bertalan: Mikorra várható az ivóvíz-ellátás helyreállítása Szigetváron?

Tóth Bertalan: Mikorra várható az ivóvíz-ellátás helyreállítása Szigetváron?
Az MSZP frakcióvezetője írásbeli kérdést nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszterhez. Kérdésének célja megtudni a Szigetváron hónapok óta fennálló vízproblémák okait és a lakosok kompenzációjának módját.
2023-02-15 13:58 mszp.hu

Orbánéknál a szuverenitási kérdések valójában a magánbizniszüket jelentik

Orbánéknál a szuverenitási kérdések valójában a magánbizniszüket jelentik
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője „Miért vásárolják meg állami pénzből a veszteséges Vodafone-t egy magáncégnek?” című korábbi írásbeli kérdésére kapott válaszban nem kapott valódi tájékoztatást, így újabb kérdésekkel fordult a miniszterhez.
2023-02-13 09:58 mszp.hu

Tovább hallgat az Energiaügyi Minisztérium Paks 1 és Paks 2 párhuzamos üzemidejéről

Tovább hallgat az Energiaügyi Minisztérium Paks 1 és Paks 2 párhuzamos üzemidejéről
Az Energiaügyi Minisztérium továbbra sem válaszolt kielégítően Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének kérdésére Paks 1 és Paks 2 jövőbeni párhuzamos működését illetően. Lantos Csaba miniszter helyett továbbá államtitkára, Steiner Attila küldött válaszlevelet.
2023-02-09 12:26 mszp.hu

Tóth Bertalan: Orbánék gerjesztik az élelmiszerek drágulását az extra adókkal

Tóth Bertalan: Orbánék gerjesztik az élelmiszerek drágulását az extra adókkal
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint az élelmiszerek brutális drágulásáról nem az árstop tehet, hanem az Orbán-kormány.
2023-02-06 10:56 mszp.hu

Tóth Bertalan: Fordulat kell a bírói függetlenség megerősítése terén!

Tóth Bertalan: Fordulat kell a bírói függetlenség megerősítése terén!
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint fordulatra van szükség a jogállamiság helyreállítása és különösen a bírói függetlenség megerősítése terén, mert enélkül nem létezhet demokrácia és független igazságszolgáltatás.
2023-02-03 11:22 mszp.hu

Tóth Bertalan: Mikor kezdi el követni a földgáz átlagfogyasztás feletti lakossági tarifája a tőzsdei árak csökkenését?

Tóth Bertalan: Mikor kezdi el követni a földgáz átlagfogyasztás feletti lakossági tarifája a tőzsdei árak csökkenését?
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője írásbeli kérdéssel fordult Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez. Kérdésének célja megtudni, mégis miért nem érződik a lakossági energiaárakon a világpiaci ár csökkenése.
2023-02-02 09:41 mszp.hu

Tóth Bertalan: Nem adott érdemi választ a kormány a nagycsaládosok problémájára

Tóth Bertalan: Nem adott érdemi választ a kormány a nagycsaládosok problémájára
Továbbra sem ad érdemi választ a kormányt arra kérdésre, hogyan és mikor kívánják rendezni a többgenerációs házakban élő családok problémáját, akik kimaradtak az energiaárakra vonatkozó kedvezményből - erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a Spirit FM szerda reggeli műsorában.
2023-02-01 11:24 mszp.hu

Tóth Bertalan: Sunnyog és hazudozik a kormányzat a Vodafone-vásárlásról!

Tóth Bertalan: Sunnyog és hazudozik a kormányzat a Vodafone-vásárlásról!
A fideszes propaganda büszkén hirdeti, hogy Orbánék remek üzletet kötöttek a Vodafone megvásárlásáról, mégsem hajlandóak bemutatni, hogy pontosan hogyan és milyen megfontolásból költenek többszázmilliárd adófizetői pénzt erre. Sunnyognak.
2023-01-31 15:11 mszp.hu

Miért a családokkal fizetteti meg a hibáját a kormány?

Miért a családokkal fizetteti meg a hibáját a kormány?
Dr. Tóth Bertalan frakcióvezető és Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes írásbeli kérdéssel fordult Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez: mikor rendezi végre a kormány a többgenerációs családi házak kedvezményes fogyasztásának ügyét?
2023-01-30 10:34 mszp.hu
«...8910111213...»