Dr. Tóth Bertalan

Tisztségek

Frakcióvezető - Frakció
elnökségi tag - Országos Elnökség

Életrajz

Dr. Tóth Bertalan 1975. november 10-én született Pécsett. Három gyermeke van Bolda, Bertalan és Léna Kata.

2000-ben jogász, 2003-ban európai jogi szakjogász, 2013-ban közgazdász diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2004-ben jogi szakvizsgát tett.

1999-től tagja, 2002-2006-ig elnöke volt a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsnak.  2000-től ügyvédjelöltként, 2004-2006-ig, majd 2009-2014-ig ügyvédként dolgozott.

Több »

1992 óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak. 1994-1998, valamint 2000-2002 között az MSZP pécsi városi szervezetének elnökségi tagja, 2003-tól a választmány elnöke volt, 2007 – 2010-ig a városi szervezet elnöke.

2002-2006 között a pécsi 6. számú választókerület egyéni képviselője, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat vezetője. 2006- tól 2009-ig a pécsi önkormányzat alpolgármestere, a polgármester általános helyettese volt. 2010-2014 -ig önkormányzati képviselő, az MSZP városi frakciójának vezetője volt.

2012 – 2014 között az MSZP Országos Elnökségi tagjának választották.

2014-től országgyűlési képviselő, az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese a Törvényalkotási Bizottság tagja.

2016. július 06-tól az MSZP frakcióvezetője.

2018. június 17-től 2022. október 22-ig az MSZP elnöke, majd társelnöke.

Tóth Bertalan

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám 06 1 222 6797
Fax 06 1 441 5979
E-mail cím bertalan.toth@mszp.hu
Facebook Facebook

Kapcsolódó cikkek, videók

Amíg Orbán rendeletekkel kormányoz, a jogállamisági törvények elfogadása csak színjáték!

Amíg Orbán rendeletekkel kormányoz, a jogállamisági törvények elfogadása csak színjáték!
Három éve ki vagyunk szolgáltatva az Orbán-kormány kényének-kedvének. Napra pontosan három éve, 2020. március 11-én hirdették ki először a különleges jogrend szerinti veszélyhelyzetet a koronavírus-világjárvány miatt, most pedig háborús veszélyhelyzet van legalább még június 27-ig.
2023-03-11 11:18 mszp.hu

dr. Tóth Bertalan: Megszavaztatjuk Orbánékat az ENSZ békepárti határozatáról!

dr. Tóth Bertalan: Megszavaztatjuk Orbánékat az ENSZ békepárti határozatáról!
Az MSZP frakcióvezetője közösségi oldalán írta meg, az MSZP hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti békepárti határozati javaslatát, melynek célja, hogy az országgyűlési képviselők valódi konszenzussal kifejezzék Magyarország béke iránti elköteleződését.
2023-03-06 11:01 mszp.hu

Tóth Bertalan: Ameddig ilyen drágák az élelmiszerek, addig fent kell tartani az ársapkákat

Tóth Bertalan: Ameddig ilyen drágák az élelmiszerek, addig fent kell tartani az ársapkákat
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány ne szüntesse meg az árstopot, amíg nem csökkentik az alapvető élelmiszerek áfáját 0 százalékra. Nem az ársapkák a felelősek a magas élelmiszerárak miatt, hanem a kormány gazdaságpolitikája - erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfőn este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2023-02-28 12:59 mszp.hu

Élelmiszerár-STOP-ra van szükség, nem fideszes megszorításokra

Élelmiszerár-STOP-ra van szükség, nem fideszes megszorításokra
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a Parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján, napirend előtti felszólalásban reagált Orbán Viktor miniszterelnök mondataira és bejelentette, az MSZP elindítja az Élelmiszerár-STOP kampányát, mely a hatósági ár kiterjesztését célozza.
2023-02-27 17:17 mszp.hu

Tóth Bertalan: Ha nem a KSH és nem az MNB szivárogtatott, akkor valamelyik minisztérium szabálytalankodott

Tóth Bertalan: Ha nem a KSH és nem az MNB szivárogtatott, akkor valamelyik minisztérium szabálytalankodott
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője korábban kérdéssel fordult Matolcsy György jegybankelnökhöz és Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy kiderítse, mit tesznek a február eleji KSH-adatszivárgási botrány felderítése érdekében.
2023-02-27 10:40 mszp.hu

Tóth Bertalan: Továbbra sem tudni honnan szivárogtak ki a KSH adatai

2023-02-22 14:19 mszp.hu

Orbánék miatt többmilliárdos kár érte a magyar államot

Orbánék miatt többmilliárdos kár érte a magyar államot
Az FHB-kötvénycsere-ügylettel többmilliárdos kár érte a magyar államot, amit a magyar adófizetők fizettek ki – mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn.
2023-02-21 16:23 mszp.hu

Tóth Bertalan ma megteszi a feljelentést a sokmilliárdos fideszes károkozás ügyében

Tóth Bertalan ma megteszi a feljelentést a sokmilliárdos fideszes károkozás ügyében
Ígéretéhez híven ma megteszi a feljelentést Polt Péternél a sokmilliárdos fideszes károkozás miatt dr.Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a Posta - Takarékszövetkezetek - FHB hármas furcsa, közpénzből támogatott üzleteinek felderítése érdekében.
2023-02-20 09:31 mszp.hu

Tóth Bertalan büntetőfeljelentést tesz az FHB-kötvénycsere ügyében

Tóth Bertalan büntetőfeljelentést tesz az FHB-kötvénycsere ügyében
Tiltott állami támogatás, csalás és hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz az FHB-kötvénycsere ügyében Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője - jelentette be a politikus a Spirit FM rádió műsorában csütörtökön.
2023-02-17 14:41 mszp.hu

Tóth Bertalan: Készül a feljelentés!

Tóth Bertalan: Készül a feljelentés!
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője ígéretéhez híven ma folytatta a Posta - Takarékszövetkezetek - FHB hármas furcsa, közpénzből támogatott üzleteit feltáró bejegyzéssorozatát. A politikus továbbá bejelentette: készül a feljelentés.
2023-02-17 10:05 mszp.hu
«...345678...»