Dr. Tóth Bertalan


Tisztségek

Frakcióvezető - Frakció
elnökségi tag - Országos Elnökség

Életrajz

Dr. Tóth Bertalan 1975. november 10-én született Pécsett. Három gyermeke van Bolda, Bertalan és Léna Kata.

2000-ben jogász, 2003-ban európai jogi szakjogász, 2013-ban közgazdász diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2004-ben jogi szakvizsgát tett.

1999-től tagja, 2002-2006-ig elnöke volt a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsnak.  2000-től ügyvédjelöltként, 2004-2006-ig, majd 2009-2014-ig ügyvédként dolgozott.

Több »

1992 óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak. 1994-1998, valamint 2000-2002 között az MSZP pécsi városi szervezetének elnökségi tagja, 2003-tól a választmány elnöke volt, 2007 – 2010-ig a városi szervezet elnöke.

2002-2006 között a pécsi 6. számú választókerület egyéni képviselője, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Pécs-Pécsbányatelep Településrészi Önkormányzat vezetője. 2006- tól 2009-ig a pécsi önkormányzat alpolgármestere, a polgármester általános helyettese volt. 2010-2014 -ig önkormányzati képviselő, az MSZP városi frakciójának vezetője volt.

2012 – 2014 között az MSZP Országos Elnökségi tagjának választották.

2014-től országgyűlési képviselő, az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese a Törvényalkotási Bizottság tagja.

2016. július 06-tól az MSZP frakcióvezetője.

2018. június 17-től 2022. október 22-ig az MSZP elnöke, majd társelnöke.


 

 

Tóth Bertalan

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám 06 1 222 6797
Fax 06 1 441 5979
E-mail cím bertalan.toth@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Ki kérte, hogy a jegybankelnök ötmilliós fizetését a válságban tovább emeljék?

Ki kérte, hogy a jegybankelnök ötmilliós fizetését a válságban tovább emeljék?
Nem tudni, ki kérte vagy rendelte el Matolcsy György ötmilliós fizetésének megemelését válság idején, de ha már emelik, akkor emelkedjen a pedagógusok bére is – mondta Tóth Bertalan, a MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn.
2022-11-28 17:38 mszp.hu

A csődkormány elszólta magát, végleg bezárják a postákat?

A csődkormány elszólta magát, végleg bezárják a postákat?
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője levélben kérdezte a kormányt a postabezárásokkal kapcsolatban. Nagyon úgy tűnik Orbánék véletlen beismerték, a jelenleg „szünetelő” postafiókokat nem tervezik újra nyitni. Amíg a posta vezetői többmilliós fizetést tesznek zsebre, addig az alkalmazottak létszámát folyamatosan leépítik, a csődkormány újabb áldozatai, nagyon úgy tűnik, hogy a postai dolgozók lesznek.
2022-11-27 19:44 mszp.hu

Kössük a pedagógusbéreket Matolcsy fizetéséhez!

Kössük a pedagógusbéreket Matolcsy fizetéséhez!
Kössük a pedagógusbéreket Matolcsy fizetéséhez! - az MSZP benyújtotta indítványát
2022-11-24 16:59 mszp.hu

Kössük a pedagógusbéreket a Nemzeti Bank elnökének a fizetéséhez!

Kössük a pedagógusbéreket a Nemzeti Bank elnökének a fizetéséhez!
Kössük a pedagógusbéreket a Nemzeti Bank elnökének a fizetéséhez! – ismételte el Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a szocialisták javaslatát az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.
2022-11-22 12:19 mszp.hu

Tóth Bertalan: A kormány alkalmatlan!

Tóth Bertalan: A kormány alkalmatlan!
Alkalmatlannak nevezte a kormányt napirend előtti felszólalásában hétfőn Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, amiért az egyre több adót szed be, de egyre kevesebb szolgáltatást nyújt.
2022-11-21 16:33 mszp.hu

Milyen lyuk, Tállai államtitkár úr???

Milyen lyuk, Tállai államtitkár úr???
Tállai András szerint a baloldal (MSZP) javaslatcsomagja 800 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen. Ez érthetetlen, hiszen csak az ÁFA-többlet 1100 milliárd forint volt az idei év első kilenc hónapjában.
2022-11-20 14:47 mszp.hu

Azonnali segítség, pluszkiadás nélkül

Azonnali segítség, pluszkiadás nélkül
Az MSZP energiaügyi javaslatai azonnali segítséget jelentenének az embereknek, költségvetési pluszkiadás nélkül – hangsúlyozta Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a Spirit FM rádió műsorában szerdán.
2022-11-16 16:38 mszp.hu

Olcsóbb lesz-e az energia? Ez a valódi kérdés Palkovics menesztése után

Olcsóbb lesz-e az energia? Ez a valódi kérdés Palkovics menesztése után
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette: Palkovics Lászlót Lantos Csaba, a 2009 óta hírhedté vált MET Holding energiakereskedő cég korábbi elnöke váltja az energiaügyi miniszteri poszton.
2022-11-14 15:51 mszp.hu

Palkovics döntése egyértelmű beismerés!

Palkovics döntése egyértelmű beismerés!
Az Orbán-kormány energiapolitikai ámokfutása után ennek így kellett lennie.
2022-11-10 12:28 mszp.hu

Feladvány: hová tűnnek az adóforintjaink?

Feladvány: hová tűnnek az adóforintjaink?
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "minden egyes többletfillért, amit beszed a költségvetés, a rezsicsökkentésre kell fordítani, ez így lesz ebben az évben, és így lesz a következő évben is."
2022-11-04 10:45 mszp.hu
«...5678910...»