mszp.hu | Belföld
2024. május 13. 12:28

100 nap eltelt, de csak a kérdések szaporodtak K. Endre ügyében

100 nap eltelt, de csak a kérdések szaporodtak K. Endre ügyében
100 napja nem kapott választ a közvélemény arra a kérdésre, kinek a parancsára részesült kegyelemben K. Endre, mint ahogy arra sem, mi volt a szerepe az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöknek, továbbá azt sem lehet tudni, hova tűnt az ügy másodrendű vádlottja, K. Béla. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke ezidáig is rendszeresen jelentkezett a gyermekvédelemmel és a kegyelmi botránnyal kapcsolatos kérdésekkel, hétfői sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai napon van utoljára lehetősége a kormánynak változtatni politikáján a gyermekvédelmi törvény zárószavazásán.

Immár 100 napja nem tudni, kinek az utasítására kapott köztársasági elnöki kegyelmet K. Endre, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese. Ez idő alatt arra sem derült fény, hogy az elsőrendű vádolt, V. János intézményvezető miért kapott állami kitüntetést 2016-ban a kormánytól a Fidesz kezdeményezésére. 100 napja azt sem tudni, a másodrendű vádlott, K. Béla hogyan kaphatott mindössze másfél éves büntetést három évre felfüggesztve, majd építhetett milliárdos bevételű céget. A kérdések tehát egyre sokasodnak, választ azonban nem kapni.

Korózs Lajos kiemelte, Novák Katalin volt köztársasági elnök, Balog Zoltán volt emberi erőforrás miniszter, református püspök, és a jelenleg is hivatalban lévő államtitkár is pozícióban volt, mikor ezek a borzalmas dolgok megtörténtek. Közülük egyedül Balog Zoltán vallotta be, hogy tevőlegesen közbenjárt a kegyelem érdekében. A képmutatásnak a kormány részéről nincs határa, mindent a kukába dobtak, amit az elmúlt évtizedekben fejlődésként és előrelépésként el lehetett könyvelni a gyermekvédelem területén. A kegyelmi botránnyal mindent felülírtak, fogalmazott az MSZP alelnöke.

Emlékezni kell arra, hogy egy bántalmazott saját életének kioltása kellett ahhoz, hogy kiderüljenek a részletek, amikor ez megtörtént, akkor pedig mindent megtett a kormány ennek eltitkolásáért.

A Fidesz 14 éve kormányoz kétharmados többséggel, ez idő alatt folyamatosan az ellenzéket bírálja a kormánypárt. Azonban nem az ellenzék adott kegyelmet, nem az ellenzék tüntette ki V. Jánost. Az ellenzék éppenhogy próbált a helyzeten javítani, ám nem tudott intézkedéseket hozni, pedig többször próbálkozott országgyűlési javaslatokkal, törvénytervezetekkel a gyermekvédelmi rendszeren javítani, de azt mindannyiszor semmibe vette a kormány. Mostanra már gödi, bicskei és kalocsai botrányról is beszélni kell. Ez utóbbi kapcsán Korózs Lajos kérdéseket intézett az illetékes tárcához, s azt a választ kapta, hogy példamutató munkát végeznek a nevelők az intézményben. Ezzel kapcsolatban azonban egy újságíró kiderítette, gyalázatos dolgokat tettek a nevelők a gyermekekkel, ám akkor sem a helyzetet orvosolták, nem az elkövetőket vonták felelősségre, hanem az újságírót perelték be, a bíróság azonban végül az intézet ellen döntött.

Az MSZP alelnöke rámutatott, az is kérdés, hogy Orbán Viktornak milyen szerepe volt a történtekben, valamint az, hogy hol bujkál a másodrendű vádlott, K. Béla. 

Ma, a parlamentben változtathat a kormány jelenlegi politikáján, hiszen ma kerül tárgyalásra a gyermekvédelmi törvény szigorítása. Még figyelembe vehetik az ellenzéki javaslatokat, így azt is, hogy a civil szervezetek bevonásával egy stratégia, cselekvési terv készüljön, valamint egy gyermekvédelmi- és gyermekjóléti szakirányítás jöjjön létre. Ifjúsági ombudsmant, költségvetési forrásnövelést és valóban hozzáértő gyermekvédelmi szakembereket is javasolt az ellenzék.

„Nos, itt az utolsó lehetőség, és 100 nap után szeretnénk választ kapni arra, hogy mi volt Orbán Viktor szerepe ebben a kegyelmi botrányban” – zárta sajtótájékoztatóját Korózs Lajos.

Kapcsolódó párttagok