Az átlagcsalád terhei a Blikk számításai szerint 2013-ban havi 5 ezer forinttal nőnek, ám ha a família a főváros környékén lakik, s az egyik kereső Budapestre kocsival jár dolgozni, ez a költség a háromszorosára is ugorhat.
Az átlagos családok elsősorban a telefonköltség miatt fognak többet fizetni, függetlenül attól, az ország melyik részében élnek. Számításaink szerint egy mobil-előfizetőnek mintegy havi 600 forint pluszkiadást jelent, hogy elküldött SMS-enként, MMS-enként, illetve a megkezdett percek után 2 forint extra adót kell fizetni. Így ha azt számoljuk, hogy a család minden tagjának van mobilja, illetve használja a vezetékes készüléket, a telefonszámlák legalább havi 2000 forinttal emelkednek.
Nő a lakásbiztosítás és a casco ára is, ami újabb havi 1800 forintba kerül. Majd a számlák kifizetésekor is mélyebben kell a zsebbe nyúlni. Minden postai csekkfizetésnél, kártyás vásárlásnál, átutalásnál, de még a jövedelem bankszámlára érkezésekor is a teljes összeg 0,1 százalékát kell fizetni. Ez újabb havi 700 forintot jelent. Az energiacégek adóztatásából 55 milliárd forintot remél az állam, amit ha a cégek továbbhárítanak, az mintegy egy százalékkal, havi 300 forinttal dobja meg a rezsiszámlát is. Vagyis ez eddig összesen 4800 forint. Ám az igazi vesztesek azok lehetnek, akik Budapest vonzáskörzetében élnek, és kocsival járnak a fővárosba dolgozni. Őket újabb kiadás, a „dugódíj" sújthatja jövő év közepétől. Vagyis minden autós, aki a forgalmasabb részekre akar behajtani, fizetni fog, bár azt még nem tudni mennyit. Ezt legjobb esetben is úgy lehet kikerülni, ha városban dolgozók a külső kerületekben hagyják a kocsijukat.
Ám ha az ingázónak így naponta oda-vissza csak 1-1 vonaljegyet kell váltania, egyszerűbb, ha beruház a havi 10 ezer forintos BKV-bérletre. A kemény megszorításokat nézve nem véletlen, hogy a kormány nem igyekezett azt nagy csinnadrattával bejelenteni. Az elvonásokat tartalmazó félezer oldalas Széll Kálmán terv 2.0-t egyszerűen feltették az internetre.
– Két oka is lehetett a sietségnek: egyrészt hétfőig be kellett nyújtani az EU-hoz egy reális bevételi forrásokkal számoló konvergenciaprogramot, valamint annak a reménye, hogy a gyorsaság talán kisebb társadalmi ellenállást szül – fogalmazott Vasali Zoltán politológus, aki szerint hiába nem volt gazdája a bejelentésnek, mindenki Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Matolcsy György gazdasági miniszterhez kötni ezeket a megszorításokat.
Blikk-összeállítás
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/15-ezret-bukhatnak-az-ingazo-csaladok-2086906
Blikk
2012. április 25. 13:27
15 ezret bukhatnak az ingázó családok
Az átlagkereső, kétgyerekes családosokat sújtják főként a kormány idei és jövő évre tervezett megszorításai.