Belföld
2012. december 19. 16:19

2012 rosszabb év volt, mint az előző

Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete nevében értékelte az évet kedden Halmi József, megyei alelnök.


Múlt heti sajtótájékoztatón kértem, hogy nevezzék ki a járási hivatalok vezetőit és mintha, tudták volna, hogy ma sajtótájékoztatót tartunk, tegnap gyorsan kinevezték őket. – hangsúlyozta. Amit egész évben mondtam, hogy politikai komisszárok lesznek, az a kinevezésekből jól látszik. Bízunk benne, hogy a munkájuk során elfelejtik, hogy melyik pártból jöttek, - mondta, de nem tudom elképzelni egy Karakóról, egy Sira Magdolnáról, egy Nagy Miklósról, vagy egy - még elnökünk is volt - Fülöp Istvánról.

Azt gondoljuk, hogy a járási hivatalok vezetőinek párttól független közigazgatási szakembereknek kellett volna lenniük, természetesen ez nem így történt, de megint nem csalódtunk a Fideszben.  – folytatta a politikus.

Bár Orbán Viktor mindig azt mondja és a jobb keze is, a Matolcsy úr, hogy a következő év mindig jobb lesz, mint az előző. 2012 rosszabb volt, mint  2011. Azt látjuk, hogy a 2013 még rosszabb lesz, mint a mostani év.

Látjuk, hogy jön a kampány és próbálnak egy kicsit lazítani a dolgokon, ennek tudom be, hogy 10 %-kal csökkentik az áram, a távhő és a gáz árát.  – jelentette ki, Álszent dolog, hogy húzunk a lakosságon ahol csak tudunk, és azt mondják, hogy azért csökkentik, mert meghallották a népnek a hangját.

Ebben az évben azt tapasztaltuk, hogy mindenki elbizonytalanodott. Látjuk mára a diáktüntetéseket is.
Ez a kormány a gazdagok kormánya és szegény ellenes. Óriási bizonytalanság keletkezett január elsejével a rokkant nyugdíjak megszüntetésével. Látjuk, hogy volt rokkantnyugdíjasok milyen helyzetbe kerültek, milyen bizonytalanságban vannak még a mai napig, mert nagy részüket még nem hívták vissza. Szerencséjük van, mert addig azt az ellátást kapják, amit eddig. Akiket felülvizsgáltak, azokat bedöntötték a koldusok közé, mert az ellátásuk jóval lecsökkent.

A kormánnyal egyetértünk abban, hogy nem segélyt kell adni az embereknek, hanem munkát. Az 1 millió munkahelyet várjuk, amiből még egy darabot sem csináltak. A megyében a munkahelyek száma csökkent és nem nőtt. Az értékteremtő közmunka döcög. Tudjuk, hogy az ebben a rendszerben foglalkoztatottak zöme egy évben csak néhány hónapot dolgozik. Ez nem oldja meg a problémájukat.

A pedagógusoknak ígért életpálya-modell bedőlt. Az egészségügy nagy bérfejlesztése bedőlt. A holding úgy bebukott, ahogy elő van írva. Közben olyanokkal dicsekednek, mint például az autópálya, amihez semmi közük nincs.

A 2010 előtti 8 évig csak ígért a Fidesz, azt sugallták az embereknek, hogy ha ők jönnek kolbászból lesz a kerítés.  Ma már nincs kerítés, mert az emberek eltüzelik még azt is. Sok ember ma a megyében éhezik.

Végezetül, az adósságrendezésről így nyilatkozott az alelnök, mennek Orbán Viktor magyar hangjai és dicsekszenek azzal, hogy az önkormányzatoknak konszolidálják az adósságát. Ennek örülünk, és köszönjük, de ezzel elveszett az önkormányzatiság. Vége az önkormányzatiságnak Magyarországon és 2010 óta a Fidesz kormányra kerülése óta vége a demokráciának is.