mszp.hu | Belföld
2022. május 03. 11:26

30 éves tradíciót tört meg a Fidesz

30 éves tradíciót tört meg a Fidesz
30 éves tradíciót tört meg a Fidesz azzal, hogy az új Parlamentben egyaránt egy-egy alelnöki posztot kapott a Mi Hazánk és az egységes ellenzék is, holott az utóbbi kilencszer akkora súllyal van jelen – emelte ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke és parlamenti frakcióvezetője a Spirit FM reggeli műsorában kedden.

Kijelentette: az MSZP minden megmaradt és meglévő erőforrását arra fogja használni, hogy vidéki hálózatát – mely az egységes ellenzék kampányának a gerince volt – erősítse és megtartsa.

Világossá tette: ebbe beleértendő a párt évi 30-40 millió forintot kitevő Szolidaritási Alapja is, melybe a szocialista képviselők a fizetésemelésüket 2018 óta rendszeresen befizetik.

Leszögezte: az MSZP tartalmi politizálásának stabil alapjai vannak; elfogadott baloldali, zöld, szociáldemokrata programjukat és stratégiájukat képviselik. Közölte: Komjáthi Imre elnökhelyettes már benyújtott négy javaslatot a Parlamentnek ezzel kapcsolatban.

Az emberek, a választópolgárok érdekében tett szocialista javaslatokat időnként a kormánypárt is meghallja – indokolt, visszaidézve a vasárnapi boltzár elleni, vagy az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésével kapcsolatos javaslatukat, mely intézkedéseket a Fidesz végül meglépett.

Üdvözölte, hogy az MSZP frissen megválasztott képviselője, Vajda Zoltán a költségvetési bizottság elnökeként kezdi meg parlamenti munkáját; így minden bizottsági ülésen, a Parlamentben és a médiában is elmondhatja a Magyar Szocialista Párt álláspontját a költségvetéssel kapcsolatban.

„Én ezt soha nem becsültem le és nem is becsülném le. Nagyon nagy jelentősége van (...) ilyen médiakörnyezetben, ahol (...) a kormányzati propaganda leuralja a médiavilág 80%-át. Nem szabad elmulasztani ezt a lehetőséget” – mondta, hozzátéve: a szocialisták élni fognak a parlamenti megnyilatkozási lehetőséggel, ami a széles közönséghez is eljuttatja üzeneteiket.

Egy Hadházy Ákosra utaló kérdésre elmondta: nem lát különbséget aközött, hogy egy képviselő az alakuló ülésen vagy más ülésen teszi le parlamenti esküjét; az pedig, hogy Áder János leköszönő köztársasági elnök beszéde alatt ki volt jelen az ülésen és ki nem, „nem a legneuralgikusabb pontja volt ennek az alakuló ülésnek”.

Mint mondta, az MSZP kezdettől fogva azt a döntést hozta: jelen lesz az alakuló ülésen, az üléstermet elhagyó, majd visszatérő frakciók taktikájáról és stratégiájáról pedig őket kell kérdezni. Elismerte: nem volt könnyű „egy ilyen súlyos választási vereség után az alakuló ülésen is szembesülni a vereség mértékével”.

A párt szeptember végén-október elején esedékes tisztújításával kapcsolatban megismételte: leköszönő elnökként nem kíván utódot megnevezni, „ez egy demokratikusan működő párt, nyilván meg fogja választani a vezetőit”; reményei szerint több jelölt is lesz a vezetői posztokra.

Megjegyezte: az elmúlt évek arról szóltak, hogyan tudják „kockáról kockára összerakni” az ellenzéki együttműködést; de minden ellenzéki pártnak, így az MSZP-nek is érdeke „önálló arcot adni”, új embereket bevonni és új színt vinni az ellenzéki politizálásba.

Azt mondta: frakcióvezetőként mindenben segíteni és támogatni fogja pártja új elnökségét, melynek frakcióvezetői tisztségénél fogva ő maga is tagja lesz.

Nehéz búcsú

2022-10-02 10:21

Kapcsolódó párttagok