A konferencián megjelent a Magyar Szocialista Párt és a Szociális Demokráciáért Alapítvány vezetése is. „Magyarországon nem azonos mértékben ítélik meg a nőket és a férfiakat és ez ellen küzdenünk kell” – mondta Gurmai Zita, a Nőtagozat elnöke. Az MSZP frakcióvezető-helyettese feltette a kérdést: vajon mit üzen a magyar társadalomnak, hogy a kormányban nincs egyetlen nő sem?
A Szociális Demokráciáért Alapítvány (SZDA) elnöke, dr. Tóth Bertalan frakcióvezető elmondta: céljuk a baloldali szociáldemokrata hálózatot megerősíteni és összefogni, illetve, hogy befogadó intézményként az SZDA a magyar baloldal valódi központjává alakuljon. „Hálózati fejlesztésben gondolkodunk annak érdekében, hogy az MSZP és a baloldali ellenzéki társadalmi bázisát megerősítsük, ebben pedig a Nőtagozatra feltétlenül számítunk” – mondta. Hozzátette: a Nőtagozat szerepe az is, hogy részt vegyen a már most is zajló kampányban, és győzelemre segítse az MSZP jelöltjeit a jövő évi önkormányzati és európai parlamenti választásokon. Emlékeztetett, hogy jövőre először egyszerre tartják Magyarországon az EP-választást és az önkormányzati választást is, de a Fidesz még az utolsó pillanatan is módosíthat a választási szabályokon, hogy a neki kedvezőbb eredményt érje el.
„A következő próbatétel a 24-es választás” – mondta Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke elmondta, hogy a szocialisták a legnagyobb nyári melegben sem álltak le a kampánnyal, az elnökség folyamatosan országjáráson van, zajlanak az események, például politikai fórumokat rendeznek. Kunhalmi Ágnes az ellenzékkel és a választással kapcsolatban közölte: az MSZP az összefogás pártján van, sőt, egyre több független önkormányzati politikustól és polgármestertől kap olyan visszajelzéseket, hogy ha nem lesz összefogás és egységes kampány az egy napon tartott önkormányzati és EP választásokon is, akkor az az ellenzéki oldalon olyan mennyiségű szavazói lemorzsolódáshoz vezethet, hogy az már ellenzéki önkormányzati helyekbe kerülhet. Ez által a Fidesz kerülhet előnyös helyzetbe az önkormányzatokban is. A szavazók többsége is összefogást szeretne ’24-ben is a Fidesszel szemben: „Meggyőződésem, hogy sok szavazatot fogunk behozni, mert reálpolitikusok vagyunk, és az emberek pártján állunk, a jó oldalon állunk” – mondta a jövő évi választásokkal kapcsolatban. A Nőtagozatot a kampány egyik motorjának nevezte, és arra bíztatta a tagságot: álljanak ki büszkén magukért, keressék meg a legmegfelelőbb partnereket helyben, mondják el hangosan a véleményüket, ugyanis több nőre van szükség a magyar politikában. „Nem bizonytalankodunk, hanem megyünk előre” – foglalta össze az MSZP kampányával kapcsolatban a véleményét a párt társelnöke.
A magyar politikai helyzetről kiemelte: a NER 13. évében a „múlt az új jövő”, vagyis Orbán Viktor rendszere a múltat próbálja meg eladni az országnak, mint jövőképet. Véleménye szerint a státusztörvénnyel a pedagógusokat is rákényszerítették a főispánok és a papok mellett a NER rendszerének fenntartására.
„Szoros, egymás után kapcsolódó lépésekben teljesedik ki a NER” – mondta Kunhalmi Ágnes, utalva arra, hogy a státusztörvény után a szakszervezeteket akarja megsemmisíteni a kormány.
„Amikor a nemzet fogalmából is kizárják az ellenzéket, anyagilag veszélyeztetik a létét minden ellenzéki pártnak, innentől kezdve nem beszélhetünk közös nevezőről” – kritizálta a köztársasági elnök augusztus 20-án elmondott beszédét Kunhalmi Ágnes. Az MSZP-s országgyűlési képviselő szerint Orbán Viktornak és Szent Istvánnak sincs közös nevezője, hiszen az államalapító királyunk, amikor válaszút elé került, akkor nem a múltat, hanem a jövőt, a progresszív haladást, az európai normának megfelelően modern államot alapított. Ezzel szemben „Orbán ma a múltat ajánlja Magyarországnak” – mondta az MSZP társelnöke, aki szerint a Fidesz valójában nem elhagyni akarja az EU-t, hanem addig bomlasztani, amíg az visszatér egy korábbi állapotába, nemzetállamok laza szövetségébe, ahol nem vitáznak az egyes államok belügyeiről és demokratikus deficitéről az Európai Parlamentben.
A státusztörvénnyel kapcsolatban még elmondta: a kormány minden uniós kritikája ellenére a béremelés forrását az Uniótól várja, és eközben a jobboldali szavazókat nem zavarja, hogy egy nemzeti hatáskörbe tartozó kérdést a nemzeti kormány Brüsszel segítségével próbál megoldani. Felhívta a figyelmet, hogy az Unióból egyenlőre erre nem nagyon érkezik pénz a magyar demokratikus deficit miatt, a státusztörvény pedig semmilyen garanciát nem tartalmaz a béremelésre, csak az alsó bérsáv rendezésére tartalmaz vállalásokat.
Az MSZP férfi társelnöke, Komjáthi Imre a szakszervezetekről és a nők helyzetéről beszélt. Hitet tett amellett, hogy az MSZP által képviselt baloldali politikának van helye Magyarországon. Véleménye szerint a világ válságról válságra halad, amiben a kisemberek még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lesznek.
Elmondta, hogy a kormány éppen a közszolgálati szakszervezeteket nyakára tette a kést azzal, hogy a tagdíjat nem lesz kötelező átutalni az érdekképviseleti szervezeteknek a közszférában. Véleménye szerint mindez annak az eredménye, hogy a szakszervezetek aktívan elkezdték megvédeni a társadalom egyes részeit a Fidesz-kormány rombolásától. „Minden területen azt csinálják, hogy azokat, akik megvédhetnék az embereket, azokat ellehetetlenítik, kirúgják a gyermekjogi képviselőket, ellehetetlenítik a szakszervezeteket” – mondta a NER-ről Komjáthi Imre. Az MSZP társelnöke szerint az akkumulátorgyárak kérdése a másik olyan ügy, amivel most az ellenzéknek foglalkoznia kell; míg a zöld pártok helyesen arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a gyárak kizsákmányolják és elszennyezik a természetet, addig az MSZP a dolgozók kizsákmányolásáról beszél. Szerinte az MSZP és a szakszervezetek természetes szövetségesei egymásnak. Véleménye szerint az ellenzéknek azzal kell foglalkoznia, ami éppen történik, vagyis a gyárak megépülésével, és arra kell rákényszerítenie a kormányt, hogy a harmadik országból érkező vendégmunkások miatt a magyar munkavállalók ne keressenek rosszabbul és ne legyenek a rosszabbak a munkakörülményeik. Felhívta a figyelmet: az MSZP-nek komplett törvénykezési csomagja van a munka világát illetően. „Nők tömegei dolgoznak szerelősoron, megalázó körülmények között, megalázóan kevés pénzért úgy, hogy a 10 perces pihenőidőben WC-re se tudnak gyakran kimenni. Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Ne az legyen a sorsa egy embernek, hogy halálra gürizi magát, ezt akarjuk megakadályozni, mi, szocialisták” – foglalta össze a mondandóját Komjáthi Imre. „Szociálisan érzékeny kormányra lenne szükség, hogy az ember számítson, ne a számok. Mert a NER oligarcháinak csak a számok számítanak, a dollárjelek pörögnek a szemükben, mint Dagobert bácsinak. A 27 milliárdos luxusjachtok ára a leszakadó ujjpercek, a sípoló tüdők és az anyák, akik összeszerelő soron a Boschban otthagyják az egészséges májukat és a tüdejüket, hogy fel tudják nevelni a gyereküket” – mondta az MSZP társelnöke.
A konferencián többek között felszólalt Andor László, az MSZP közgazdasági tagozatának tagja, volt Európai uniós biztos is, aki elmondta, hogy a szakszervezeteket ellehetetlenítő törvény ellentétes lehet számos uniós irányelvvel, és beszélt a szociális Európáról is. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke a magyar társadalmi-gazdasági problémákról tartott előadást, különös tekintettel a nők egyenlőtlen helyzetére a munkaerőpiacon. A szocialista politikus szerint a társadalmi folyamatok azt mutatják: óriási bajban van Magyarország, és Európában csak az olyan országok sikeresek, ahol befogadó társadalmat építettek az utóbbi évtizedekben. Hangsúlyozta: egy felmérés szerint a magyar lakosság 58 százaléka nem tud lépést tartani a drágulással, ráadásul nem is lesz jobb a helyzet, hiszen nem az infláció csökken, hanem az árak növekedésének mértéke csökken.