mszp.hu | Belföld | május 1. Pápa
2018. május 02. 17:48

A baloldalnak van kulturális múltja - MSZP megemlékezés a munka ünnepén

A baloldalnak van kulturális múltja - MSZP megemlékezés a munka ünnepén
„- Április 8-a után nem könnyű megszólalni, azt is mondhatnám, hogy nagyon nehéz. De ez is egy kötelesség. Nem lehet nem megszólalni sem. Nem lehet elbújni a tények elől. Ez is a felelősségünk. Ezért, mint az egyik baloldali pápai közösség vezetője, szeretnék ezen felelősségemnek eleget tenni.” - kezdte ünnepi beszédét Grőber Attila, az MSZP helyi elnöke a párt május elsején tartott megemlékezésén a Munkásotthonnál.
Grőber Attila elmondta, rendezvényükkel Balla Róbert egykori önkormányzati képviselőre emlékeznek, akinek a Munkásotthon építése köszönhető. Emellett köszönetet mondanak Kövér József volt önkormányzati képviselőnek, aki felkarolta az ügyet, és érezve, hogy a baloldalnak szüksége van múltja büszke vállalására, elérte, hogy 2002-ben emléktáblát helyezzenek el a Munkásotthon falán. 
 
A rendezvény szónoka úgy fogalmazott, a munka ünnepe ma sokak számára kigúnyolt és megvetett ünnep lett. Sokan igyekeznek eltemetni ezt a napot a történelem hordaléka alá. Ennek oka, hogy nem értik vagy nem akarják érteni ennek az ünnepnek a jelentőségét. Szolidárisnak lenni, felelősséget vállalni, kezet nyújtani nem baloldali érték. Május elseje egy szimbólum. A tehetségével, képességével, szorgalmával értéket teremtő ember szimbóluma. Minden civilizált közösségben megemlékeznek május elsejéről. De van ennek az eltemetésnek egy világos politikai üzenete is - hangsúlyozta Grőber Attila. Május elsejét hagyományosan a baloldalhoz kötik, a baloldal pedig nem fér bele abba az új világba, amelyet NER-nek hívnak. 
 
„- A május elsejét temetők tévednek. Mert bár április 8-án nagyon nehéz, mondhatnám rettentő nehéz helyzetbe került a baloldal, és a magukat baloldaliaknak mondók, de ebből a helyzetből van kiút.” - mondta Grőber Attila, majd Váci Mihály szavait idézte: „Újra kell kezdeni mindent, / - minden szót újra kimondani. / Újra kezdeni minden ölelést, / - minden szerelmet újra kibontani. / Újra kezdeni minden művet és minden életet, / - kezünket mindenkinek újra odanyújtani. // Újra kezdeni mindent e világon, / - megteremteni, ami nincs sehol, / de itt van mindnyájunkban mégis, / belőlünk sürgetve dalol, / újra hiteti, hogy eljön / valami, valamikor, valahol...” Az újrakezdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, a baloldal újraépülése onnan indul, ahonnan mindenkor szokott, vagyis a magyar kultúrából. Mert a magyar baloldalnak van kulturális múltja, melyet nem bőröndben cipelnek. Az a közösség, melynek szellemi elődei Táncsics, Petőfi, Kossuth, Ady, József Attila vagy Bibó István, nem fog elbukni. 
 
Grőber Attila a következőket mondta: „- El lehet foglalni a baloldaltól a Parlamentet, az önkormányzatokat, a médiát, az alkotmányos intézményeket és a szakszervezeteket is. Egy dolgot nem lehet elfoglalni, a baloldal kulturális gyökereit. Van azonban még egy kérdés, amelyre nem tudok válaszolni. Ki fogja elkezdeni a felépítést? Neveket nem tudok. Annyit sejtek, hogy azok, akik nem félnek. Akik már itt vannak köztünk, de nincs arcuk. Akik nem félnek, hogy hazátlan bitangnak fogják őket nevezni. Akik nem félnek, hogy a magyar demokrácia legsilányabb ellenzékeként tartják őket számon.”
A beszédet követően az emlékezők elhelyezték a tisztelet koszorúit az épület falán lévő emléktábla alatt.
A rendezvény végén Grőber Attila köszönetet mondott Gőgös Zoltánnak az MSZP politikusaként végzett munkájáért.

Kapcsolódó párttagok