mszp.hu | flashmob nők elleni erőszak
2018. november 23. 16:03

A családok védelme a nők megvédésével kezdődik

A családok védelme a nők megvédésével kezdődik
Figyelemfelkelt flashmobot tartott, és az Isztambuli Egyezmény ratifikálását követelte pénteken Budapesten az MSZP Nőtagozata. Az aktivisták a villámcsődület során jelképesen egy piros ragtapaszt téptek le a szájukról, ezzel mutatták meg, hogy megtörik a sokszor tapasztalt elhallgatást, a nőket ért erőszak tabusítását.

A családok védelme a nők megvédésével kezdődik, ezért itt az ideje, hogy Magyarország ratifikálja az Isztambuli Egyezményt – ez 2014 óta húzódik – mutatott rá Gurmai Zita országgyűlési képviselő, a Nőtagozat elnöke a rendezvényen. Statisztikai adatokat ismertetve elmondta: minden ötödik magyar nő úgy nő fel, hogy az édesapja bántalmazza, minden héten egy nőt meggyilkolnak. 223 ezer olyan magyar nő van, aki bántalmazó kapcsolatban él.

Követeljük, hogy a nők egyenlő munkáért egyenlő bért, azonos megbecsülést kapjanak a munkahelyükön, és követeljük, hogy fejezze be a kormány a mellébeszélést és ratifikálja végre az Isztambuli Egyezményt – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.

A rendezvényen részt vett Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, Szanyi Tibor EP képviselő és Hegyesi Beáta, a Párbeszéd szakpolitikusa is.
 

Kapcsolódó galéria: Ne maradj csendben! - Flashmob a nők elleni erőszak ellen

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »