Szeged szocialista polgármestere, az MSZP Országos Választmányának elnöke erről szerdán beszélt Ajkán, ahol Pad Ferenccel, az MSZP és a Demokratikus Koalíció által is támogatott tapolcai országgyűlési képviselőjelölttel közösen tartott választási gyűlésen azt mondta: a vasárnapi választásnak óriási jelentősége van országos viszonylatban is, még akkor is, ha a kormánytagok ennek az ellenkezőjét állítják.
"Megnyertük Újpestet, Veszprémet és most vasárnap meg fogjuk nyerni Ajkát is" – hangsúlyozta a szocialista politikus.
Hozzátette: a szegediek azt üzenik az ajkaiaknak, hogy "a Fidesz nem erős, csak erőszakos."
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira utalva Botka László azt mondta: egy demokrata nem mondhat olyat, hogy a következő választás 70-80 évre meghatározza az ország sorsát, hiszen egy demokratikusan választott vezető tudja, hogy a választók bizalmáért meg kell küzdeni.
Botka László hangsúlyozta: egy választás kimenetelét azok a választópolgárok döntik el, akik elmennek szavazni, ezért nagyon fontos a részvétel és az, hogy mindenki érezze a választás tétjét.
A politikus Pad Ferencet közismert, köztiszteletben álló személynek nevezte, aki egész életében a munkásokért, a munkavállalókért dolgozott, és aki az elmúlt időszakban felvállalta a többezer szerencsétlenül járt ember képviseletét, akiknek a "brókerkormány ellopta a pénzét."
A brókerbotrányban látszik a kormány valódi arca, "lebontották a pénzügyi felügyeletet, csaló cégeknek adtak engedélyt kötvénykibocsátásra és az adófizetők pénzét betették a brókercégekbe a botrány kirobbanása előtti napokban is" - fogalmazott Botka László.
Azt az üzenetet viszem haza Szegedre, hogy az ajkaiak nem félnek és ott lesz mindenki vasárnap a szavazóurnáknál – hangsúlyozta Szeged polgármestere.
Bősz Anett, az MLP ügyvivője kifejtette, hogy Pad Ferenc győzelme nem csupán a Fidesz gyengülését jelentené, hanem azt is, hogy "egy demokrata képes legyőzni a rasszista Jobbikot".
Az MLP ügyvivője utalt Novák Előd, az ellenéki párt alelnökének megjegyzésére, amikor szavai szerint ”cigányszaporulatról” beszélt egy csecsemő kapcsán, amely kijelentés véleménye szerint megmutatta a párt valódi arcát.
Hozzátette: meg kell mutatni, hogy ”mi, demokraták vagyunk többen”, akik tudják, hogy mit jelent a sajátjaik szolgálatában állni.
Az ellenzéki politikus kifejtette: európainak lenni toleranciát, elfogadást, szabad gondolkodást jelent, amit egy demokrata képvisel, aki azt is tudja, hogy mit jelent másokért tenni.
Kész Zoltán, a februári veszprémi időközi választás győztese azt hangsúlyozta, hogy a kormánypárti politikusok Veszprémben uszodát, Tapolcán pedig kórházfelújítást ígérnek, ez szavai szerint azonban csak kampányfogás a kormány részéről.
A Fidesz hiába ígérte, képtelen felvirágoztatni az országot - hangsúlyozta Kész Zoltán.
A független országgyűlési képviselő szerint a kormányzó párt csak egy dologban bízhat, a Jobbikban, hiszen szavai szerint egyre kevesebb a különbség a Fidesz és a Jobbik között.
Hozzátette: ezek a politikai erők a "keletet választják", ki akarják vezetni Magyarországot Európából. Ebből nem kérünk, európai nép vagyunk - mondta Kész Zoltán.
Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere azt mondta, hogy a kormány sok hibát elkövetett az országgal szemben ezért "mennie kell".
Ajka polgármestere szavazásra buzdította a megjelenteket, Pad Ferencet pedig esélyes jelöltnek nevezte, aki jól képviselné az itt élők érdekeit.
Pad Ferenc arról beszélt, hogy februárban a veszprémi választással megkezdődött a kétharmad lebontása, hiszen a választók "bölcsek és bátrak voltak".
Hozzátette: véleménye szerint változásra van szükség a politikában és az országban. Azt mondta, hogy olyan országot szeretne, amelyben a munka törvénykönyve engedi az érdekképviseletet, amelyben kiszámítható a jövő, és amelynek közmegegyezésen alapuló alkotmánya van.
Pad Ferenc kijelentette, hogy a nőkért, a munkanélküliekért a közmunkásokért kíván tenni és azt szeretné elérni, hogy a boldogulásért ne kellejen nyugatra vándorolni, hanem hazánk váljon a nyugat részévé.
Veszprém megye 3. számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.