„Mindenek előtt, örüljünk és gratuláljunk azoknak, – sok tízezer magyar fiatalnak – akik ezekben a percekben tudják meg, hogy egyetemisták, főiskolások lesznek. Egyetemistának lenni jó” – gratulált a frissen felvett hallgatóknak Hiller István, hiszen a műsoridővel egy időben hirdették ki az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
Korábban 280 pont volt az a minimum ponthatár, ami alatt nem lehetett a felsőoktatásba, egyetemre bekerülni, ezt az idei felvételi eljárásban eltörölték.
„Ez azt jelenti, hogy ha egy intézmény ennél magasabban szabja meg a ponthatárt, mint az eddigi minimum volt, akkor az azt mutatja, hogy ő a színvonalra megy rá… ha viszont valahol alacsonyabb, akkor ott arról van szó, hogy gyertek ide, tartsatok minket életbe, mint intézményt” – érvelt Hiller István.
A pedagógusképzés kritikus helyzetben van, ezért a kormányzat azt tervezi, hogy a pedagógusképzésnek akár a teljes egészére államilag finanszírozott helyeket biztosítanának – ezt az MSZP országgyűlési képviselője üdvözlendőnek tartja, ugyanakkor a tervezett kormányzati intézkedési csomag további részei – amely a képzési idő lerövidítését célozza – már nem szolgálná a minőségi pedagógusképzést.
„Ez ugyanis újból és ismételten színvonalromlást fog hozni” – érvelt Hiller István, hiszen kevesebb idő alatt kellene a szakma minden csínját-bínját elsajátítani.
Az adás közben érkezett a hír, hogy volt olyan felsőoktatási képzés is, ahová 164 ponttal is be lehetett kerülni, ez is jól mutatja, hogy a kormányzat még koncepcionálisan sem nézett szembe azzal, hogy a felsőoktatás milyen kritikus helyzetben van.
Ha van olyan felsőoktatási intézmény, ahová ilyen alacsony ponthatárral is be lehet kerülni, akkor ennek a felvételi eljárásnak ebben a formában nincs semmi értelme.
A felsőoktatás olyan nehéz helyzetben van, hogy meg kellene fontolni azt a javaslatot, miszerint aki Magyarországon érvényes érettségivel rendelkezik, az bizonyos kijelölt, meghatározott szakokra felvételi eljárás nélkül is bekerülhessen, azonban az egyetemek egy év után mérlegelhessék, hogy alkalmas-e a hallgató az adott képzés elvégzésére, vagy sem.