A felelősségvállalás nem erőssége a kormánynak

A felelősségvállalás nem erőssége a kormánynak
Kudarcot vallott a kormány az oltás ügyében, ezért „hazudozás, mellébeszélés és felelősségelterelés zajlik” – mondta csütörtökön Hangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Mindenkit arra biztatott: ha nincs kizárva az oltás lehetőségéből, oltassa be magát az Európai Unió által is jóváhagyott vakcinákkal, „mert különben ennek a borzalomnak sose lesz vége”.

Rámutatott: a kormány azért sumákol és próbál felelősöket keresni Brüsszelben, az önkormányzatoknál vagy másutt, mert a már Magyarországon lévő 80 ezer adag vakcinának a felét sem sikerült eddig beadni, holott a miniszterelnök korábban azt mondta: egy hétvége alatt, ha kell, az egész országot beoltják.

„Akkor mit kiabálunk mi Brüsszelre? (…) A meglévő adagokat sem sikerült, még majdnem a felét, csak beadni? És akkor csináljuk a cirkuszt azzal, hogy Brüsszel mit rontott el?” – sorolta indulatosan.

„Kudarcot vallott a kormány, vagy legalábbis nem tudja teljesíteni azt, amit ígért. Fölkorbácsolta a várakozásokat” – mondta.

A felelősség ellenzéki önkormányzatokra hárítását a frakcióvezető-helyettes „aljas stratégiájú politikai játszmának” nevezte. Kiemelte: ez valójában a választók ellen folytatott háború.

„A felelősség vállalása, ha valami, akkor az aztán nem erőssége nem csak ennek a kormánynak, de személyesen a miniszterelnöknek sem” – jelentette ki.

Harangozó emlékeztetett: szeptemberben Orbán „a saját szájával” mondta a Parlamentben, hogy a védekezéssel kapcsolatban mindenért a kormányt és személy szerint őt terheli a felelősség.

„Mekkora mellénnyel mondta ezt a miniszterelnök? És kért ismét kétharmados felhatalmazást veszélyhelyzet-kihirdetésre és rendeleti kormányzásra?” – kérdezte felháborodottan.

Arra is emlékeztetett: Orbán a szeptemberi kijelentésével ellentétben decemberben már azt mondta, „szintén a saját szájával”, hogy a kormányt a védekezés tekintetében semmilyen felelősség nem terheli. Januárban pedig „kiült Orbán Viktor és azt mondta, hogy leküzdöttük a második hullámot. Két nappal később lépte át a tízezres számot az (…) elhunyt honfitársaink száma” – mondta indulatosan.

„Most, amikor látjuk a számokat, és látjuk, hogy nagyon-nagyon sok kudarc kimutatható már most is, ami szerintem igenis politikai döntések vagy politikai döntések elmaradásából is adódik, akkor megy ez a sumákolás” – tette hozzá.

Kapcsolódó párttagok